Zajlik a közbeszerzés: spórolhat a közétkeztetésen a város

KözétkeztetésKét évvel ezelőtt mérte fel a város azt, hogy intézményeiben, hol tud spórolni. Górcső alá vették a takarítást, az őrzés-védelmet, a papír-írószer beszerzést és a közétkeztetést is. Arra a következtetésre jutottak, hogy az első kettőnél nem, az utóbbi kettőnél viszont jelentősen lehetne spórolni akkor, ha ezeket központosítják és kiadják vállalkozásba.



Az utóbbi időben elterjedt, hogy a közétkeztetésben már döntés is született és október 31-től magánkézbe adják. Ezt azonban Pető Tibor alpolgármester lapunk kérdésére válaszolva cáfolta, mert mint mondta: a közbeszerzés még zajlik.

– Ami nagyon fontos, az az, hogy továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel írta ki a testület a pályázatot.  Pontosan meghatároztuk azt is, hogy több főzőkonyhát kell majd a nyertesnek működtetnie. Meghatároztuk a minimális főzőkonyha számot, valamint előírtuk, hogy valamennyi főző- és tálalókonyhát a hozzá tartozó szociális helyiséggel fel kell újítania a szolgáltatónak, aki 10 évre kap lehetőséget.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

Természetesen a teljes eszközparkot is modernizálni kell, ami a nyertes érdeke is lesz, hiszen a jelenlegi felszerelések nagyon elavultak. A tízedik év végén az eszközöket a város tulajdonába kell adnia.  A közbeszerzési pályázat jelenleg az elbírálási szakaszban van – mondta Pető Tibor.

Hozzátette: többen is érdeklődtek a pályázat iránt, de végül egy komolyabb érdeklődő maradt. Ha minden jól megy, legkorábban január elsejétől kerülhet új kézbe a közétkeztetés. A tíz év alatt a nyertes pályázónak közel 700 millió forintot kell beruháznia. A város éves szinten saját konyháit tekintve 25 millió forintot takaríthat meg azzal, hogy központosítja és üzemeltetésre kiadja a közétkeztetést – jegyezte meg az alpolgármester. (Furucz Anita) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments