Petró Ádám aranyérmes a maratoni világbajnokságon

Petró Ádám kajak világbajnokPompásan kezdett a magyar csapat a Koppenhága mellett zajló maratoni világbajnokságon. Az ifjúsági mezőnyben három számból háromban győztek a mieink és mellette rengeteg értékes helyezést is szereztek.



Háromból három. Az egyéni ifjúsági versenyszámok után a magyar aranyérmek szempontjából így állt a mérlegünk a világbajnokságon.

Az ifi K-1-esek 21,5 kilométeres versenytávján Petró Ádám megvédte tavalyi világbajnoki címét. A Váci Hajó versenyzője olyan erős mezőnyben győzött, hogy a gyorsasági világbajnokság 1000 egyes döntőjének 4 résztvevője is ott volt a 46 induló között. A B-egységként rajthoz álló Koleszár Mátyás is az élbollyal együtt ért célba harmadikként, a két magyar versenyző között a belga Peters lett a második.

– Az ifik előtt mindenki megemelheti a kalapját – kezdi napi összefoglalóját Hüttner Csaba utánpótlás kapitány. – Főleg Petró Ádámot kell kiemelnem, aki nagyon erős mezőnyben védte meg a címét. Takács Tamara és Khaut Kristóf is esélyeshez méltóan versenyzett, mondhatjuk, hogy oktatták a mezőnyt, de nagy dicséret illeti a bronzérmet szerző Koleszár Mátyást és Czéllai-Vörös Zsófiát is. Az U23-asok között is a férfi kajakos indulót szeretném kiemelni. Havas Balázst, aki alig maradt le a dobogóról, ami 19 évesen nagy teljesítmény. Ha ő beleérik ebbe a mezőnybe, akkor hosszú távon a világ egyik legjobb maratoni kajakosa lehet – számol be a sikerről a kajakkenusport.hu. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments