Autómentes nap lesz a városban pénteken

logo_2009Pénteken, szeptember 20-án rendezik városunkban az Európai Mobilitási Héthez csatlakozva a helyi programot.



Korábban a polgárőrségekkel együttműködve igyekeztek önkéntesek felhívni a közlekedők figyelmét arra, hogy nem kell mindenhová négy kerekű járművel járni, lehet gyalogosan, vagy biciklivel is. Egy ideje a váci program a kisebbekre koncentrál, az idén is az iskolásoké lesz a főszerep.

A Tiszta levelgő – mozdulj érte! szlogennel megszervezett eseményt reggel nyolc órakor Fördős Attila polgármester nyitja meg, Ezt követően egészen fél egyig kézműves foglalkozáson, ügyességi versenyeken, fejtörőkön vehetnek részt a fiatalok. Befejezésül Mokánszky Zoltán alpolgármester adja majd át a díjakat a legjobbaknak a városházán.

Díjmentesen utazhatnak az Európai Autómentes Napon, vagyis vasárnap azok, akik a vonatokon felmutatják a forgalmi engedélyüket – közölte a MÁV-START Zrt. A kedvezményt a gépjármű tulajdonosa, vagy üzembentartója veheti igénybe másodosztályú utazásra. Ezen kívül a vasúttársaság további kedvezményeket is biztosít a Mobilitási Héten. Szeptember 16. és 22. között díjmentes kerékpárszállítási lehetőségre is lehetőség van. Ezen a héten a díjmentes kerékpárjegy interneten is megváltható.

 

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

[poll id=”8″]

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments