Többször is gyújtogatott a 62 éves férfi

ÖngyújtóA Váci Rendőrkapitányág Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett kísérlet, valamint folytatólagosan elkövetett közveszélyokozás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást M. János 62 éves bernecebaráti lakos ellen.


 

A gyanúsított június 28-án, 11 óra körüli időben egy felmosó nyéllel ütötte meg 45 éves szomszédját, aki az ingatlanán keletkezett tűzet akarta eloltani. M. Jánost cselekménye miatt a Váci Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás során adat merült fel arra vonatkozóan, hogy M. János a keletkezett tüzet szándékosan okozta, amit a helyszínre érkező tűzvizsgáló is megerősített. Az is kiderült, hogy a gyanúsított korábban már két alkalommal – június 19-én és június 23-án – gyújtogatott a szomszédja portáján. M. János – aki mindhárom esetben elismerte a szándékos gyújtogatást – a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatásának elrendelését. (police.hu)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments