Karitász tábor volt Vácon: „Engedjétek hozzám a gyerekeket”

Szappabuborék fújásÖt napos napközis tábort tartott a múlt héten a Göncöl Házban a Váci Egyházmegye Szent Anna Karitász csoportja, melyen 12 váci, mélyszegénységben élő gyermek vett részt. A 6-12 éves korosztálynak, közös imát és beszélgetést is tartottak a szervezők Jézusról.


 

– Ezek a gyerekek itt élnek Vácott igen nehéz körülmények között, a mindennapi kenyér megszerzése is problémát jelent a szülők számára. Lakhatási körülményeik sem a legjobbak, van olyan, hogy egy családban öten élnek 25 négyzetméteren, vakolatlan szobában, nincs víz bevezetve, udvari vécén, vagy hajléktalan szállón tisztálkodnak – mondta el lapunknak a Szent Anna Karitász vezetője Tomori Pál. Hozzátette: ki akarták emelni egy hétre a gyerekeket a szegénységből és egy kicsit jobb körülményeket, jobb ételeket kívántak adni nekik, gyümölcsöt, meleg ételt, nassolnivalót.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

Az egy hét alatt számos programot is szerveztek a gyerekeknek: megismerhették Vác helytörténetét Újvári Mária és Ráduly Emil szakemberek segítségével, ingyen látogathatták meg a Tragor Ignác Múzeum kiállításait, megnézték a Göncöl Ház ásványkiállítását, jártak az ártéri tanösvényen, volt közös játék, rajzolás, kézműveskedés és közös filmnézés és süteménykészítés is.

A táborozó kiscsapat

– Sok felajánlás is érkezett, így a hét végén ajándékokkal megrakva térhettek haza a gyerekek. Köszönet a felajánlásokért és a segítségért az Angelato Fagyizónak, a MOL Diadaltéri kútjának, a vértranszfúziós állomásnak, a Madách Imre Művelődési Központnak, a Váci Egyházmegyei Karitásznak és a Váci Naplónak (szerkesztőségünk szappanbuborék fújóval ajándékozta meg a gyerkeket) – mondta végezetül Tomori Pál. ♦

 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments