Lemondják Bajnai váci és dunakeszi fórumát

Bajnai GordonLemondja Bajnai Gordon csütörtökre tervezett váci és dunakeszi fórumát az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség a dunai árvíz miatt. A fórumokat az ár levonulása után megtartják – közölte a pártszövetség kedden.  Hozzátették: politikusaik és aktivistáik csütörtökön az árvízi védekezésben segítenek a Duna budapesti szakaszán.  Kitértek arra is, hogy Dunakeszi fideszes polgármestere, Dióssi Csaba egy a Facebookon terjedő levél szerint „álcivil tüntetőket” szervez Bajnai Gordon fórumának helyszínére, és arra kéri őket, hogy libahangot utánzó sípokat hozzanak magukkal.

„Ezekkel a tüntetésekkel nem lehet visszatartani a változást akaró polgárokat attól, hogy találkozzanak egymással” – közölte a pártszövetség, megjegyezve: váci és dunakeszi fórumokat is megtartják az árhullám levonulása után. (MTI)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments