Kihirdették a dohányboltlistát: íme a nyertes váciak

cigaretta füstölA szeptemberben elfogadott trafiktörvény alapján állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme, de csak júliustól kell majd a dohányzóknak megkeresni a hétezer nemzeti színekkel ellátott, „Nemzeti Dohánybolt” feliratú trafik közül a legközelebbit.  A dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázat kiírását és a beérkező pályázatok kezelését, valamint a koncessziós szerződések megkötését a miniszter a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. közreműködésével bonyolítja le. Vác területére 18 engedélyt adtak ki, egy pályázó van, aki három boltot is üzemeltethet majd.

Az index.hu cikke szerint február közepéig lehetett pályázni a 20 éves koncessziókra, a kormány most döntött, ezen a linken megnézheti, hogy melyik településen – például Vácon – kik a szerencsés nyertesek. A dohányboltokból 2000 lakosonként lesz egy, ezekben a dohánytermékeken kívül legfeljebb a Szerencsejáték Zrt. egyes termékei lesznek kaphatók.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

Ez azt jelenti, hogy az éves szinten mintegy 500 milliárd forintos magyar dohánypiacon a korábbi körülbelül 40-42 ezer bejáratott, üzletileg többé-kevésbé sikeres egység helyett néhány ezer, zömmel újonnan alakuló, üzleti múlttal nem feltétlenül rendelkező vállalkozás szolgálja majd ki a vevőket, amely a korábbinál kockázatosabb helyzetbe hozza a dohány-nagykereskedőket – emelte ki nemrég az Atradius Hitelbiztosító tanulmánya.

A listán több érdekesség is található, Újfehértón a hét engedélyen ketten osztoznak, Túrkevén ötből hármat, Turán négyből kettőt egy-egy pályázó nyert, azaz döntő befolyásuk lesz a települések dohányellátására. A nevekből úgy tűnik, hogy Esztergom nagy részében is egy család lesz a cigaretta ura, de Győrben vagy Miskolcon ránézésre egy pályázó átlagosan három-négy húsz éves engedélyt vitt.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments