KÉZILABDA: egyenlíteni még tudtunk, de nyerni már nem – a párizsiak jutottak tovább a női KEK-ben

kézilabdaNem tudta megőrizni hazai pályán szerzett egygólos előnyét a Vác a Paris Issyvel szemben, így nem jutott a női kézilabda KEK elődöntőjébe.  A sorozat negyeddöntős párharcának pénteki visszavágóján a párizsi csapat négy góllal bizonyult jobbnak a Vácnál.   Női KEK, negyeddöntő, visszavágó:  Issy Paris (francia)-Vác 27-23 (14-12). Továbbjutott: az Issy Paris 50-47-es összesítéssel. Csapatunk tisztesen helytállt, köszönet érte lányok!

Nehezen lendült játékba a magyar csapat, a hazaiak öt góljára csak eggyel tudott válaszolni, majd egy darabig maradt ez a különbség, sőt, volt öttalálatnyi is a franciák előnye (10-5). Aztán elkezdett hatékonyabban játszani a Vác, felzárkózott, ki is egyenlített (12-12), de a szünet előtti utolsó két gólt megint a hazaiak szerezték – számol be a meccsről az MTI.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

Vác_Párizs_kézilabda_mti-500

A váci csapat legjobbja Klivinyi Kinga volt (fotó: MTI)

A második játékrészben nem tudott közelebb férkőzni vendéglátójához a magyar együttes, a hajrára pedig már ötgólosra is hízott a párizsiak előnye, s ebből a végére négy meg is maradt. A magyar csapat legjobbja a válogatott Klivinyi Kinga volt, aki egymaga 11-szer volt eredményes.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments