Döntött a testület: az állam fogja működtetni a jövőben is az SZTK-t

a városházaA szakbizottságok tanácskozása előzte meg a péntekre összehívott rendkívüli testületi ülést, melyen Balkovics Péteren (Fidesz) kívül mindenki jelen volt. Négy napirendi pontban tudtak döntést hozni a városanyák és -apák.  A napirend elfogadása előtt Bóth János (MSZP) kért szót, aki ismét a rendkívüliséget kritizálta. Fördős Attila (KDNP) polgármester úgy reagált, hogy a várost érintő fontos döntésekről kell szavazni, de az MSZP az előző üléstől is távol maradt.

Először a dr. Reichardt Éva fogszabályozó szakorvos szakfeladatainak ellátásról döntöttek, majd kisebb vita után a járóbeteg szakellátás működtetéséről szavaztak.

Az állam május 1-én átveszi az önkormányzatoktól a járóbeteg szakellátási feladatokat, ezekről már az állam köteles gondoskodni. Kivételt képez ez alól, ha a helyi önkormányzat úgy dönt, hogy április 30. után is ellátja a járóbeteg szakellátási feladatot – áll az előterjesztésben. A döntést február 15-ig kellett meghozni és tájékoztatást nyújtani az emberi erőforrások miniszterének.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

Az ülésen először Bóth János szólt hozzá a napirendi ponthoz. Szerinte, ha a kórház üzemeltetését elvitte az állam, akkor a szakellátást is el kell vigye. Úgy látja, nem érné meg a városnak a működtetés. Teljesen más véleményen volt Jakab Zoltán (független), aki szerint igen is van alternatívája a járóbeteg szakellátás működtetésének. Ehhez más településeken jól működő intézményeket hozott fel példának. Nem értett egyet vele Bánhidi Péter (Pro Urbe), aki szerint nincsen realitása az átvételnek és nem szabad kísérletezgetni. Fördős Attila a felvetésekre úgy reagált, hogy szerinte, ha később a város mégis úgy dönt, hogy visszavenné az SZTK-t az államtól, annak nem lesz akadálya.

Végül 13 igen és 1 nem szavazattal a testület úgy döntött, hogy továbbra is működtesse az állam a kórház járóbeteg szakellátását.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

Ezt követően a grémium először visszavonta a január 31-iki rendkívüli ülésen született határozatot a Madách Imre Művelődési Központ energetikai pályázatával kapcsolatban, majd pontosítással újra elfogadták azt.

Utoljára a volt sportlőtér hasznosításáról tárgyaltak. A szakállamtitkár levélben kérte, hogy a sport célú használat megmaradjon. A város lehetőséget kapott, hogy a sport tevékenységet egy másik területtel kiváltsa, ezért a stadion területén létrehozott műfüves pályát ajánlotta fel csereingatlanként. Ezt azonban nem fogadták el, mert nem rendelkezik önálló helyrajzi számmal. A sport funkció mellett kérték, hogy oktatási, egészségügyi vagy művelődési feladatokat is lássanak el a Kőhíd lakópark mögötti területen. Ennek eleget téve – és tekintettel az ott élő sok fiatal családra – egy óvoda megvalósítását tervezi oda az önkormányzat pályázati támogatással.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a 95 esztendős Tamás Pált

A testület legközelebb február 21-én ülésezik ismét. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments