Győrffy Ákos váci születésű író, költő kapta az idei Mészöly-díjat, elsősorban Haza című prózájáért

Győrffy Ákos váci születésű költőGyőrffy Ákos váci születésű író, költő kapta idén a Mészöly Miklós-díjat, amelyet csütörtökön, a névadó születésének 92. évfordulóján adtak át Szekszárdon. A Mészöly Miklós Egyesület Győrffy Ákos eddigi életművének, kiemelkedően pedig a 2012-ben, a Magvető Kiadónál megjelent Haza című prózájának elismeréseként ítélte oda a díjat, amelyet Szörényi László irodalomtörténész, az egyesület elnöke adott át ünnepélyes keretek között, immár kilencedszer.

Szörényi László az esszékötetről szóló méltatásában kifejtette: abban a szerző számára az egyediség és a teremtés jelenik meg a problémaként, „ez az igazi vonzerő, amiért írunk, költünk”. Győrffy Ákos – akinek első prózai művét kivétel nélkül a legmagasabb színvonalúnak ítélte a kritika – mélyen „átértette” a mészölyi alapkérdés-feltevést és beilleszti Mészöly Miklóst azon tekintélyek közé, akiknek a legkomolyabb forrásnak kijáró tisztelettel lép a nyomába – jegyezte meg.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A díjazott Mészölyt idézve köszönte meg az elismerést, mint mondta, 17 éve járt először Szekszárdon, „azóta történik minden ugyanúgy másképp” .

Győrffy Ákos 1976-ban született Vácon, 1996 óta publikálja verseit, eddig öt kötete jelent meg. Első, a Csóványos északi oldala című könyve 2000-ben látott napvilágot, 2004-es, Akutagava noteszéből című kötetét a német Rimbaud Verlag is kiadta. Számos díjjal ismerték el írásművészetét, 2010-ben Zelk Zoltán-, 2011-ben Artisjus Irodalmi díjat kapott.

A Mészöly Miklós Egyesület kilencedszer ítélte oda a szekszárdi születésű íróról elnevezett díjat. A Mészöly Miklós születésének évfordulóján rendezett emléknapon átadták a Kossuth-díjas író nevét viselő emlékplakettet is, amelyet idén Németh Judit, a szekszárdi Illyés Gyula Könyvtár megbízott igazgatója vehetett át a Mészöly-életmű népszerűsítéséért. (MTI) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments