Autós demonstrációt tartottak Fóton

Több tucat autóval és tiltakozó táblákkal sorakoztak fel fóti civilek a várost Dunakeszivel összekötő út mentén nemrég, hogy nemtetszésüket fejezzék ki az érintett területre tervezett salaklerakó létrehozása ellen. Tudomásuk szerint a rákospalotai hulladékégetőből kikerülő salak jelenlegi tárolóhelye „pillanatok alatt” megtelik, így mielőbb szükség lenne egy új, nagy kapacitású tárolóra – a tervek szerint – a Fót kisalagi részében elhelyezkedő volt homokbánya területén.

A civilek tiltakozásának fő oka, hogy szerintük a homokbánya és a lakott terület közötti távolság mindössze pár száz méter, s emiatt a felhalmozott salak komoly veszélyforrást jelenthetne a helyiekre.

Januárban – hasonló okok miatt – az MSZP fóti szervezete népszavazást kezdeményezett az ügyben, ám az összegyűjtött aláírásokat tartalmazó íveket végül megsemmisítették. Közlésük szerint azért, mert noha aggályaikat fenntartják, nem szerették volna többmilliós költségbe verni egy esetleges referendum miatt a várost.

Pozderka Gábor (Fidesz), Fót alpolgármestere elkapkodottnak nevezte a pénteki demonstrációt. Azt mondta, egyelőre még csak vizsgálódnak a salaklerakó létesítése kapcsán, s egy szakértői anyag is elkészült (amely szerint a szükséges előírások betartása mellett nem jelenthetne veszélyt az emberekre a beruházás), de döntés még nem született, s határidőket sem tűztek ki.

Mivel jelenleg a Dunakeszit Fóttal összekötő út mellé hordják a szemétégetőből a salakot, alig okozna változást egy az út másik oldalán, de már Fót közigazgatási területén létesülő biztonságos lerakó üzemeltetése – tette hozzá az alpolgármester, aki politikai indíttatásúnak minősítette a demonstrációt. (hvg.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments