Konferencia Vácott: az egyházi intézményeknél is végezhetnének közérdekű munkát az elítéltek

Az országban elsőként állapodott meg történelmi keresztény egyházakkal a Pest Megyei Kormányhivatal annak érdekében, hogy a jövőben bevonják a felekezeteket a közérdekű munka büntetés letöltésébe. A  november 24-én Vácott rendezett konferencia után a Váci Egyházmegye, a Magyarországi Evangélikus Egyház, az Északpesti Református Egyházmegye, valamint a kormányhivatal képviselői írták alá az együttműködési szándéknyilatkozatot.

Konzultációra hívta a Pest Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata a Pest megye területén működő evangélikus, katolikus és református egyház vezetőit, lelkészeit. A konferencia célja az volt, hogy megismertesse az igazságügyi szolgálat feladatai közt szereplő közérdekű munka büntetés végrehajtását az egyházakkal, és ezen a területen együttműködést kínáljanak fel számukra.

Az eseményen Beer Miklós váci megyéspüspök, valamint Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott és Jeney Orsolya igazságügyi helyettes államtitkár köszöntötték a jelenlévőket. Tarnai Richárd kiemelte, az országban elsőként a Pest Megyei Kormányhivatal kezdeményezett együttműködést az egyházakkal a közérdekű munka büntetés letöltésének kapcsán, és nagyon bíznak abban, hogy példájukat más megyék is követni fogják.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

A konferencián Villám Péter, a Pest Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálat igazgatóhelyettese és Tibay László pártfogó felügyelő tartott szakmai előadásokat. A konzultáción elhangzott, a közérdekű munka a főbüntetések egyike, mely súlyát tekintve a pénzbüntetés és a szabadságvesztés között helyezkedik el. A Pest Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata szakembereinek az a tapasztalata, hogy az ítélethozók nagy arányban alkalmazzák ezt a büntetési nemet olyan esetekben, amelyekben a büntetés elérheti célját szabadság elvonás nélkül is. A közérdekű munka büntetés jótékonyan hathat az elítélt cselekménye, személye és a társadalmi megítélés közötti feszültség feloldásra, valamint a köz javát szolgálhatja olyan önkormányzati, civil szervezeten, alapítványon vagy egyházon keresztül, melyek vállalják az elítéltek foglalkoztatását.

A büntetés végrehajtása érdekében a törvény lehetővé teszi, hogy nem csupán önkormányzatok, de más szervezetek is fogadhassanak elítélteket, olyanokat, akik helyben munkájukkal segítséget tudnak nyújtani az adott egyházközségekben. Pest megye területén számos olyan település található, ahol az önkormányzatok nem tudnak lehetőséget biztosítani az elítéltek foglalkoztatására. Ilyen például Alsónémedi, Budaörs, Csévharaszt, Farmos, Gomba, Gyál, Jászkarajenő, Kemence, Kőröstetétlen, Makád, Mikebuda, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nyársapát, Pánd, Pilis, Ráckeve, Szentlőrinckáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Taksony, Törtel és Tura.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Föld napi váci rendezvények – Kerékpáros felvonulás és Naszály túra

A befogadó letöltő helyek felvevőképessége a növekvő ügyszámok miatt egyre inkább korlátozott, valamint további problémát jelent a rendszeres munkavégzéssel rendelkező elítéltek hétvégi foglalkoztatása is. Ha nem sikerül az elítélt lakóhelyén letöltő helyet találni, ez esetben megreked a büntetés végrehajtása. Az ügy öt éven belül elévül, és az elítélt „megússza” a büntetést, így az nem éri el célját.

Hazánk minden településén van olyan elvégzendő munka, ami fontos lenne a köz szempontjából, és a társadalom épülését szolgálná. A munkabüntetéses elítéltek hiánypótló munkát tudnak végezni, és foglalkoztatásuk az ő szellemi és lelki fejlődésüket is szolgálja, hiszen a büntetés letöltése az a jóvátétel, amit az elítélt nyújt a sérelmek miatt a köz javára.

Pest megye minden településén jelen vannak a történelmi egyházak, akik a lelki tevékenység mellett épületeket, templomokat, közösségi tereket, temetőket, oktatási-nevelési intézményeket tartanak fenn, szolgálva ezzel a helyi és tágabb közösségek érdekeit. A munkabüntetés végrehajtására az egyházak említett fenntartási kötelezettsége lehet a kapcsolódó pont. A helyi egyházközségek minimális adminisztratív teherrel, bérköltségek nélkül juthatnak munkaerőhöz, valamint jelenlétükkel hozzájárulhatnak az elítélt jogkövető magatartásának kialakításához és lelki fejlődéséhez.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

Pest megyében már vannak jó példák is a kezdeményezésre, Biatorbágy, Budaörs, Zsámbék, Albertirsa, Hernád településeivel már évek óta megvan a folyamatos együttműködés ezen a téren, és fogadnak elítélteket.

A Vácott rendezett november 24-i konzultáció után a Váci Római Katolikus Egyházmegye képviseletében Beer Miklós megyéspüspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház képviseletében Gáncs Péter elnök püspök, az Északpesti Református Egyházmegye képviseletében Sipos Bulcsú Kadosa esperes, valamint a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Tarnai Richárd és a Pest Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatának igazgatója, Zombor Ferenc látta el kézjegyével az együttműködési szándéknyilatkozat. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments