Nagymaroson most lesz a katolikus ifjúsági találkozó

Szombaton ismét megtartják a nagymarosi ifjúsági találkozót, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, évente kétszer, májusban és októberben megrendezett országos lelkinapja. Az országos lelkinapra sok határon túli fiatalt is várnak, különösen a Nagymaroshoz közeli Felvidékről – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az őszi találkozó témája a körülöttünk élők evangelizációja, mottója pedig az Égni kell annak, aki gyújtani akar lesz. A rendezvényen előadást tart Székely János püspök; a szentmise főcelebránsa és igehirdetője pedig Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek lesz.

A programban szerepel szentségimádás a Regnum Christi Mozgalom vezetésével, Mária-köszöntő, valamint közös éneklés a plébániakertben.

Az előadás után a fiatalok különböző fakultációkon vehetnek részt, a főelőadót a helyi művelődési házban kérdezhetik tovább a témáról az érdeklődők, a templomban a hitet keresőknek tart előadást Kerényi Lajos plébános, míg a település feletti kálvárián Brückner Ákos Előd, Somogyi Sándor és Várnai Péter papok válaszolnak a fiatalok kérdéseire.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

A plébániaudvaron Dobszay Benedek ferences szerzetes tart fakultációt Dönts a hited mellett! – tanúságtétel és személyes elmélyülés címmel. Egy-egy helyszínen férfi, illetve női szerzetesekkel is lehet majd beszélgetni, az előadás végétől a szentmise kezdetéig pedig lehetőség lesz gyónásra, lelkieszélgetésre.

A találkozón több ifjúsági szervezetet, lelkiségi mozgalmat, illetve programot bemutató standok várják az érdeklődőket, így a Fokoláre Mozgalom, a Regnum Christi Mozgalom, a Műegyetemi Katolikus Közösség, a jezsuiták, a Katolikus Ifjúsági Mozgalom és a Váci Egyházmegye fiataljai is várják az érdeklődőket.

Ezúttal is megrendezik a Gyerekmarost a Duna partján, ez a találkozó része 1989 óta, és csaknem nyolcszáz gyermek vesz rajta részt, korosztályok szerint öt altáborban. Egy-egy altábor több kiscsoportot foglal magában, 10-12 gyerek alkot közösséget. Korosztályonként tartanak nekik hittanórákat, majd a gyermekek is részt vesznek a szentmisén.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Nagymarosi áprilisi programajánló

A katolikus ifjúsági találkozó története négy évtizedre nyúlik vissza, amikor Sillye Jenő egyházzenész és barátai a Dunakanyarban énekes-imádságos összejöveteleket szerveztek, amelyeket később a fiatalokkal foglalkozó papok, köztük Balás Béla – ma kaposvári megyés püspök – és Kerényi Lajos pártfogásukba vettek. (MTI) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments