A Kúria megsemmisítette a dunakeszi repülőtér hasznosításáról szóló önkormányzati rendeletet

A Kúria Önkormányzati Tanácsa megsemmisítette a Dunakeszi repülőtér használatáról és hasznosításáról szóló önkormányzati rendeletet, az erről szóló határozat csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.

A Kúria a Budapest Környéki Törvényszék indítványára vizsgálta meg a képviselőtestület által 2011-ben hozott, időközben módosított önkormányzati rendeletet, amelyet egészében megsemmisített; a csütörtökön közzétett határozat ellen további jogorvoslatra nincs mód.

Dióssi Csaba dunakeszi polgármester (Fidesz) az üggyel kapcsolatban az MTI-nek elmondta: a repülőtér a város milliárdos értékű vagyona, az önkormányzat azt követően kezdett el foglalkozni vele, hogy számtalan lakossági bejelentés érkezett a zaj miatt. A város tulajdonában álló ingatlanegyüttesen több gazdasági vállalkozás működik, például pilótaképzést, sétarepülést szerveznek, hasznosítják a hangárat.

A polgármester elmondása szerint a város egyrészt azt szerette volna, hogy a repülés rendezett körülmények között történjen, másrészt a helyzettel visszaélve senki ne hasznosítsa a város tulajdonát. A képviselőtestület ezeket a célokat szem előtt tartva szabályozta a repülőtér használatát és hasznosítását, így például a hétvégi repülést külön engedélyhez kötötte, illetve hogy a repülőtér infrastruktúráját használó üzleti vállalkozások eredményéből a település is részesedjen valamilyen mértékben – tette hozzá.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

A polgármester elmondása szerint a repteret korábban használó Opitz Nándor Repülőklub (ONRK) nem tartotta be a várossal 2004-ben kötött szerződésekben vállaltakat, és a 2009-es szerződésbontást nem ismeri el.

A Kúria határozatára utalva Dióssi Csaba elmondta: a most megsemmisített rendelet bizonyos területeinek szabályozása miniszteri hatáskörbe tartozik, a városvezetés ugyanakkor úgy véli, hogy lehetséges más módon is rendezni a helyzetet.

A polgármester hangsúlyozta: Dunakeszi számára fontos a sportrepülés, a vitorlázórepülést pedig kifejezetten támogatják. A város a területet csak sportcélokra kívánja használni, amiről a helyi építési szabályzatában rendelkezett is. (hirado.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments