A Jobbik borítékolná a járási vezető nevét

Ismét sajtótájékoztatót tartott a Jobbik váci önkormányzati képviselője, Kászonyi Károly a testületi ülés utáni napon, hogy az ott történtekről beszámoljon. Elhangzott: pártjuk nem ért egyet a járások kialakításával, mivel több feladat is elkerül az önkormányzatok hatásköréből. Azt pedig már most borítékolná a képviselő, hogy ki lesz a váci járás vezetője. Bejelentették: segíteni szeretnék a diákok munkavállalását.

A testületi üléssel kapcsolatban pedig arról beszélt, hogy sajnálja, hogy több nemzetiségi önkormányzat nem jelent meg az ülésen.

– Így keveset lehet tudni működésükről – hangsúlyozta a képviselő.

Kászonyi Károly fontosnak tartja a spórolást, ezért a város hulladékgazdálkodási tervénél az ülésen felhívta a figyelmet arra, hogy előválogatással pénzt lehetne spórolni, valamint munkahelyeket lehetne teremteni – ezt most tájékoztatóján is kiemelte.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Két év után újra a váci színpadon az Ocho Macho

A sajtótájékoztatón jelen volt Tölgyesi Dániel is, a párt helyi ifjúsági tagozatának vezetője, aki arról beszélt, hogy szélesebb körben kellene felhívni a fiatalok figyelmét a munkavállalásra, mert sajnos sok a visszaélés.

– Ezért a párt elindított egy ingyenes jogsegély szolgálatota diákmunkával kapcsolatos visszaélések megelőzésére és visszaszorítására – mondta.

A fiatalok egy több pontból álló intézkedési javaslatot is kidolgoztak, hogy a diákok is törvényes keretek között vállalhassanak munkát. (F. A.) n

 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!