Nyereményjátékot hirdet ügyfeleinek a vízmű

Már korábban is nagy sikere volt, ezért most ismét  nyereményakciót hirdet a DMRV Zrt – tájékotatták lapunkat. A nyereményjátékban havonta 50 darab 1.000 Ft értékű ajándékutalványt sorsolnak ki. Az akcióban azon felhasználók vehetnek részt, akik mellékvízmérővel rendelkeznek, vagy akiket szolgáltatási szerződés alapján idényjellegű felhasználóként tartanak nyilván, továbbá akik 2012. szeptember 1. és december 31. között visszaküldik kitöltve és aláírva azt a szándéknyilatkozatot, amelyet interneten is letölthetnek és kötelezettséget vállalnak arra, hogy ezt követően a vízmérőállást honlapukon (www.dmrvzrt hu) vagy a telefonos ügyfélszolgálatuk 2. menüpontján keresztül, és nem a papíralapú önleolvasó lapon jelentik be.

Az akció nem vonatkozik a locsolási mellékvízmérős felhasználási helyekre – hívják fel a figyelmet.

A vízmérőállás bejelentésre a fentiekben választott módszerek mellett is csak az önleolvasó lapokon szereplő időpontokban van lehetőség. (A mellékvízmérős felhasználóik az év elején kapták kézhez a papíralapú önleolvasó lapokat, míg az idényfogyasztók számára augusztus hónapban kerülnek postázásra). A lemondó nyilatkozatot, annak kitöltését és aláírását követően postai úton (2600 Vác, Kodály Zoltán út 3.), illetve e-mailben (ugyfelszolgalat@dmrvzrt.hu) juttathatják el a társaság részére, vagy szóbeli lemondó nyilatkozatot tehetnek a 27/511-511 és a 06-40/88-11-88 telefonszámok 4. menüpontjában.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Föld napi váci rendezvények – Kerékpáros felvonulás és Naszály túra

A sorsolások a cég munkavállalóiból álló 3 fős bizottság jelenlétében történik, melyet egy bizottság jegyzőkönyvez. Az akciót szervező DMRV Zrt vállalja, hogy megfizeti a nyeremény után fizetendő közterheket – írják.

A nyerteseket a DMRV Zrt a felhasználói adatbázisában szereplő címeken (felhasználási hely címén és levelezési címen), postai úton, legkésőbb a sorsolást követő 10 munkanapon belüli postai feladási dátummal értesíti, mellyel egyidőben a megnyert ajándékutalványt is értéklevélként postázza. A nyertesek neve 2012. október 15. és 2013. február 15. közötti időszakban a cég internetes oldalán elérhető lesz.

„Az akció részletes szabályozása megtalálható társaságunk honlapján (www.dmrvzrt.hu), valamint az ügyfélszolgálati irodákban” – írják befejezésül. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments