Ha olyan lenne a világ, mint amilyen a méheké, ma itt lenne a Kánaán

Zötykölődünk a furgonnal a cementgyár hegyről lefelé futó szállítószalagjánál vezető, kővel leszórt úton. Jobbra és balra sok az elhagyott parcella, csak néha töri meg a buja zöld dzsungelt egy-egy olyan kapubejáró, amelyet láthatóan használnak is.

– Itt forduljon balra – mondja mellettem Papp Gábor.

Még induláskor a lelkemre köti, hogy ne nagyon írjam le, hol is van a kis telek, amelyen a kaptárak állnak. Errefelé gyakori, hogy egynémelyek azt hiszik, szabadrablás van. Rendőr itt nem jár, ha mégis valaki feljelentést tesz, ismeretlen tettes ellen indul és fejeződik be az eljárás. Így járt a szomszéd is, akinek egy éjszaka lebontották a kerítését, meg Papp Gábor is, akinek kertjébe bemásztak és az öreg barackfáról leszedték az érett gyümölcsöket. De mindezt úgy, hogy a már korhadt ágat ráadásul egyszerűen letörték.

Megérkezünk. A kapun a láncot fényes lakat fogja össze, látszik, gyakran nyitják-zárják. A bokroktól alig látni, hogy bent kaptárak sorakoznak. Egy kicsit tartok tőle, hogy egy-két méhcsípést majd el kell viselnem, de a délutáni napsütésben az apró állatkák nagyon békések. A bejáratoknál néhány őrszem strázsál csak, minden érkezőt megérintenek, leveszik a szagmintát, s ha minden rendben, mehet is az útjára.

– Egy-egy kaptárban két család is van, ezek békésen megférnek egymással. Most már a szezonnak vége, ilyenkor már a telelés előtt etetni kell őket cukorsziruppal – mutatja az egyik kaptárt felnyitva a gazda.

Nemrég Gödöllőn és környékén a méhek nyúlós költésrothadása miatt zárlatot rendeltek el.

– Már terjed a betegség – mondja Papp Gábor -, éppen ma hallottam, hogy Tolmácson is megjelent. Vácott tavaly volt méhzárlat e nyavalya miatt.

A nyugdíjas tűzoltó a térség méhészeit összefogó egyesület egészségügyi felelőse, így jól ismeri a helyzetet.

-Nemrég itt a közelben is ki kellett irtani két kaptárból a méheket – magyarázza. – A gazda csak hobbiból tartja őket, ő szólt, hogy valami nincs rendben. Ilyenkor az az eljárás, hogy mintát veszünk a keretekben lévő lépből és elküldjük laborvizsgálatra. Ha bebizonyosodik, hogy nyúlós költésrothadásról van szó, amit egyébként egy vírus okoz, akkor sajnos nincs más lehetőség, mint az érintett méhek kiírtása.

A kaptárakat ilyenkor lezárják, kénnel telefüstölik és így a bogarak – ahogy a gazda többször is nevezi a méheket – elpusztulnak. Másnap a kaptár teljes tartalmát egy nagy gödörben elégetik, majd betemetik. A faládát magát erősen kifertőtlenítik és újratelepítik.

Vannak más ellenségei is a méheknek. Például az egerek és a cickányok. A kaptár kis bejáratán könnyedén behatolnak és néhány nap alatt majdnem teljesen kipusztítják az abban lévő állományt. Ezért kis rácsokat tesznek az “ajtóra”. Az atkák ellen azonban ez sem véd. Ezeket az élősködőket maguk a méhek viszik be a testükön a kaptárba, ahol elszaporodnak és nagy kárt tudnak tenni.

– Szerencsére, aki odafigyel, az egészséges családokat tud tartani. Ám az utóbbi évtizedekben erősen megváltozott a méhészek hozzáállása, ma már korántsincs akkora összetartás, mint régebben és a becsületnél néha sokkal fontosabb a pénz. Így fordulhat elő, hogy például valaki felfedezi a nyúlós költésrothadást a kaptárában, de nem szól senkinek, hanem továbbra is kijárnak a méhek nektárt gyűjteni. Később azután bejelenti a bajt, s bár elpusztítják a méheket, de ezért kártérítést fizet az állam. Ezzel a megoldással két bőrt húzott le a lóról, hiszen a méz eladásával is pénzt keres, meg hozzájut az újratelepítéshez szükséges kártérítéshez is. Azzal nem törődik, hogy közben a beteg bogarai megfertőzik mások méheit is – dohog Papp Gábor.

Csendben felsóhajt:

– Ha olyan lenne a világ, mint amilyen a méheké, akkor itt lenne a Kánaán.

A gazda szeme hizlalja a jószágot – mondogatták az öregek. És ez igaz is. Papp Gábor, ha nem is naponta, de kétnaponta kijár a telekre. Az öreg fa tövében egy sámli áll, azon ücsörög, ha a dologgal már végzett. Ez számára a pihenés, s még pénzbe sem kerül. Sőt: évente sok mézet értékesít, ebből egészíti ki a nyugdíját. Megjegyzi: ma már sok a felvásárló, de furcsa módon mindegyik majdnem azonos felvásárlási árat kínál. Ő csak annak adja oda a mézet, aki azonnal fizet. Ez a biztos – csap a nadrágzsebére.

Odahaza cukrot alig használnak, a méz a legfontosabb édesítőszer. A mézes vajas kenyér az egyik legkedveltebb csemege náluk. A család többnyire vegyes virágmézet használ, mert Papp Gábor szerint abban vannak a legteltebb ízek és a legtöbb vitamin, ásványi anyag.

Otthon a háznál egy öreg Csepel teherautó áll az udvaron. Ha vándoroltatni indul, azzal szállítja a kaptárakat. Ilyenkor gyakran az egész család útra kel, ahogy mondja, mennek kempingezni. Mert manapság már nem lehet csak úgy ott hagyni a méheket az erdő szélén: vannak, akik abból élnek, hogy kaptá-rakat lopnak.

– Egyszer mi is úgy jártunk, hogy éjjel arra ébredtem: valakik halkan beszélgetnek a sötétben. Arrébb egy teherautó állt járó motorral meg egy Zsiguli, a lámpájánál láttam, néhány kopaszfejű fickó tanakodik. Amikor észrevettek minket, rögtön kereket oldottak – mondja a méhész.

– Szép hobbi ez – int a kaptársor felé. – Már kis gyerekként is tetszett a dolog. Először csak hobbiból csináltam, ma meg el sem lehet zavarni a kaptárak közeléből.

Tennivaló van bőven. A gazda szabályozza a rendet, gyakran ő dönti el, melyik helyen ki legyen a királynő. Ügyes trükkökkel egyik kaptárból a másikba is át tudja telepíteni a lárvákat úgy, hogy a dolgozók ne érezzék idegennek, hanem befogadják.

– Sok érdekes dolog van a méhek világában. Az egyik például, hogy ha a családnak rosszul megy a sora és ezért leáll a szaporodás, a dolgozók egyszerűen kidobják a kaptárból a heréket – mosolyodik el. Persze mindkettőnknek jó füle van, ez a mondat is célhoz ér.

Még “benyitunk” néhány családhoz, de minden a legnagyobb rendben van. A késő délutáni napfényben csak néha villan meg egy-egy méh a fák között, s igyekszik haza a biztonságos melegbe, a társak közé. (Furucz Zoltán)  ♦