Kórházátadás: a városvezetés a törvény adta úton járt

Szó sincs a városi vagyon elherdálásról, a városvezetés mindvégig az itt élők érdekeit szem előtt tartva, a törvény által kijelölt szűk mezsgyén haladva tárgyalt a kórház átadásáról és végül aláírta az erről szóló megállapodást az állammal – jelentette ki Fördős Attila polgármester tegnapi, hétfő délelőtti rendkívüli sajtótájékoztatóján. A városvezető részletesen beszélt arról is, hogy a járási hivatal létrehozása miatt a városházán dolgozók létszáma 51-re fog csökkenni, a felszabaduló munkaerő nagy része az új szervezetben kap majd munkát.

A január 1-től működő járási hivatal kapcsolatban Fördős Attila elmondta: a járási hivatal létrehozása miatt az új állami normatíva a polgármesteri hivatal esetében 51 fő alkalmazását teszi lehetővé január 1-től. A jelenlegi létszám 131 fő. A járási hivatal a polgármesteri hivatalban kap helyet, s az új szervezetben a feleslegessé váló dolgozók közül a legtöbben munkát kapnak, hiszen a járási hivatalban majd mintegy 63-an dolgoznak, és az átadott feladatokkal együtt további 25 eddigi városi alkalmazott kerül át az új szervezethez.

Olvasd tovább

Esküvői kiállítás lesz vasárnap Vácott

Immár V. alkalommal szervez Esküvői Kiállítást a Nefelejcs Esküvő és Rendezvényszervező Iroda idén október 14-én Vácott a Piarista Gimnáziumban. A rendezvény kiváló alkalom az évente változó esküvői trendek, újdonságok bemutatására – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség Szentkirályi Judit főszervezőtől.

Az eseménnyel a szervezők és kiállítók számos ötletet és segítséget kínálnak az esküvőjükre készülő pároknak, és a több száz érdeklődőnek. A látogatók a helyszínen felmérhetik a térség esküvői szolgáltatóinak kínálatát, tájékozódhatnak az árakról, foglalhatnak, vásárolhatnak.

Olvasd tovább

Rendkívüli képviselőtestületi ülést hívtak össze keddre

Rendkívüli képviselőtestületi ülést hívott össze kedd délutánra a városvezetés.  A rendkívüliség indoka az, hogy a járások kialakításáról, valamint az egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló 2012. évi XCIII. 2. §. (1) és (2) rendelkezéseinek megfelelően a települési önkormányzatok mindazon vagyona és vagyoni értékű joga, amelyek a jogszabály által meghatározott, átvételre kerülő államigazgatási feladatok ellátását biztosítják, 2013. január 1-jén a feladat ellátásának időtartamára a Magyar Állam ingyenes használatába kerül – olvasható a meghívóban.

Az ingyenes használati jog alapításához kapcsolódó feladatok végrehajtásának részletkérdéseit a települési önkormányzatok polgármesterei, valamint a megyei kormányhivatalok kormánymegbízottja között megkötött megállapodás rendezi. A törvény 5. § (2) előírása alapján ennek legkésőbb ez év október 31-ig kell megtörténnie.

Olvasd tovább

Jogerősen elmarasztalt, de már mentesült rendőrt neveztek ki kapitánynak Dunakeszin

Hivatali visszaélés miatt évekkel ezelőtt két év próbára bocsátást szabtak ki Dunakeszi új rendőrkapitányára. Tóth Csaba mára mentesült a bírósági intézkedés alól, így semmi akadálya nem volt az előléptetésének. Ugyanakkor a rendőrségnél nem mindenkivel ilyen elnézőek, hiszen ha egy alacsonyabb beosztású rendőr hasonló bűntettet követ el, nem tartják a testületnél. Egy szakszervezeti vezető szerint nem szerencsés a kettős mérce alkalmazása. 

Jogilag nem támadható, de emberileg megkérdőjelezhető, hogy jó döntés volt-e Dunakeszi rendőrkapitányának megtenni Tóth Csabát, akinek büntetőjogi felelősségét hivatali visszaélés elkövetése miatt jogerősen kimondta a bíróság (két év próbára bocsátották 2003-ban), de mára mentesült az azzal járó következmények alól – írja a hvg.hu.

Olvasd tovább

Programok a múzeumban iskolásoknak, családoknak

A Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozatának keretében Használd a múzeumot, “Ökobarát” múzeum címmel október 10-én szerdán és október 11-én csütörtökön 9 órától érdekes programokat szervez a Tragor Ignác Múzeum. Akik lemaradnak a hétközi rendezvényről, a hét végén, 13-án szombaton is részt vehetnek egy érdekes rendezvényen az intézményben.

Hogyan tudjuk csökkenteni ökológiai lábnyomunkat? Háztartás villamosenergia nélkül? Hogyan működik egy környezetbarát mosógép? CSAK ITT ÉS CSAK MOST: Rejtélyes tárgyak a múzeumban a környezetvédelem jegyében! Megosztjuk eleink hasznos praktikáit – mesélnek a múzeumi tárgyak!

Olvasd tovább

Kedden délután Kosdon folytatódik a Grund-program

Cegléd és Kartal után október 9-én, kedden Kosdra látogat a Pest megyei Grund Road Show. Az újabb állomáson ezúttal teljes lesz a „létszám”, hiszen a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitányán, Várhidi Péteren kívül először lesz jelen együtt a Ferencváros és az Újpest egy-egy ikonja, Lisztes Krisztián és Kovács „Kokó” Zoltán, akik együtt fociznak majd a kosdi grundra érkező gyerekekkel.

A futballisták és a szakember játékos foglalkozást tart majd a – remélhetőleg – népes gyermekseregnek Németh Antal Pest megyei szakmai igazgató és Benkő Tamás Pest megyei igazgató társaságában. A rendezvény 16 órakor kezdődik a Székely úti sportpályán, a szervezők szeretettel várják a környékbeli – verőcei, váci, sződi, sződligeti, vácdukai, rádi, penci, csővári, püspökszilágyi, keszegi, ősagárdi, nőtincsi, szendehelyi stb. –, elsősorban 5 és 14 év közötti fiatalokat, és természetesen szüleiket, illetve a gyerekeket elkísérő testnevelőtanárokat is. Kedvezőtlen időjárás esetén a programra a kosdi Arany János Általános Iskola – Bocskai utca 1. – tornatermében kerül sor! ♦