A Váci Napló online kiadása
VACI-NAPLO.HU © - A Váci Napló online magazinja. A Váci Napló tizenhetedik éve minden kedden és pénteken jelenik meg.
a mai nap időjárása

KORÁBBAN ÍRTUK

Az ÁNTSZ határozata szerint a váci kórház ellátási területéhez csatlakozhat hét nyugat-nógrádi település.

A Vácért Lokálpatrióta Egyesület szerdán reggel ismertette programját. Sebőkné Kunos Irén, a 7-es számú választókörzet jelöltje arról beszélt, hogy mit tettek a lokálpatrióták az elmúlt években. Felsorolta azokat a területeket, ahol eredményeket értek el képviselőik, Ferjancsics László és Makrai Zsolt.

Henryk Slawik nevét csak néhány éve ismerhették meg a váciak, amikor városunkban is bemutatta első kutatásainak eredményét Grzegorz Lubczyk lengyel újságíró, aki több évig tartó munkával derített fényt arra, hogy a ma már lengyel Wallenbergként emlegetett férfi mintegy ötezer zsidó ember életét mentette meg a nácizmus európai tombolása idején.

ELŐFIZETEK
a Váci Naplóra!
kattints ide
Boldog Kalkuttai Teréz anya születésének 100. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartanak a váci Székesegyházban vasárnap 10 órakor. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők, hogy a résztvevőkkel együtt imádkozzanak a világ szegényeiért, Magyarország szegényeiért!

Az elmúlt egy évben, 2009. és 2010. első féléve között jelentős mértékben, 77 pontról 82 pontra nőtt a bankkapcsolattal rendelkező felnőtt magyar lakosság elégedettsége a bankokkal, banki szolgáltatásokkal kapcsolatban - állapítja meg a GfK Hungária Retail Banking Monitor kutatása. Leginkább a banki ügyintézők teljesítménye vívta ki az ügyfelek elismerését, legkevésbé pedig a banki betét és hitelkamatokkal elégedettek a banki ügyfelek.

Szeptember elsejéig még lehet pályázni a Pest Megye Környezetvédelméért Díjra. Az elismerést azok kaphatják meg, akik kiemelkedő munkát végeztek a környezetvédelem területén. 

Kanyó Zsolt vagyok. 2004 októberében egy autóbalesetben eltörött a gerincem, kerekesszékbe kerültem. Másfél év depresszió után egy barátom tanácsára kezdtem el edzeni, hogy erősítsem a felsőtestem. 2006-ban megkerestem a Magyar Paralimpiai Bizottságot, hogy találjanak nekem edzőt és egyesületet, hogy dobó atléta lehessek.

Vác, Vörösház.  Információ és jegyrendelés: 06-70/525-9442, 06-20/922-1933
Vác, Csányi krt. 63. Telefon: 27/316-411
a vaci-naplo.hu ajánlatai
iratkozzon fel hírlevelünkre

küldjön hírt nekünk

írja meg véleményét
fórumunkba
Augusztus 30. Vácz Remete Gyógyszertár                      
Augusztus 31. Gyöngyvirág Gyógyszertár                     
Szeptember 1. Szent Rókus Gyógyszertár                  
Szeptember 2. Dr. Hella Patika                       
Szeptember 3. Fekete Kígyó Gyógyszertár                 
Szeptember 4. Alsóvárosi Gyógyszertár                   
Szeptember 5. Deákvári Gyógyszertár

Következő hétfőn, 6-án:
Központi Gyógyszertár
   


Vácott az éjszakai orvosi ügyelet a 06-27/620-620/1465-ös melléken hívható hétfőtől csütörtökig este 7 óra és reggel 7 óra között, illetve pénteken 16 órától hétfőn reggel 7 óráig.
gyógyszertári ügyelet
ANYAKÖNYVI HÍREK

Frissítve: 2010. augusztus 30-án

APRÓHIRDETÉS
városi orvosi ügyelet

HIRDETÉSEK

Üdülés Hévízen Aparthotel Hévíz (Erzsébet királyné u.19.) 2010.09.04 - 09.11-ig, stúdió+részkonyha, 2 fő részére 80 euró/fő (vagy annak megfelelő forint).
Minden, ami TAXI!
VÁCI
TELETAXI
27/301-555
Az önkormányzat vagyoni helyzetéről tartott sajtótájékoztatót pénteken dr. Bóth János polgármester. Elmondta: a város anyagi helyzetéről egy tájékoztatót adtak ki, melyet minden háztartásba eljuttatnak.