A szervezet polgármester-jelöltként Schenk Lajost (képünkön) indítja, ő bemutatkozásában azt emelte ki, hogy programjukat hamarosan a minden postaládába bedobott tájékoztató kiadványukból ismerhetik meg az emberek. A már kiküldött kérdőívekre szép számmal érkeztek válaszok, ezeket minden esetben mérlegelik és adott esetben beépítik programjukba.
A lokálpatrióta egyesület minden körzetben állít jelöltet. Az 1. számú körzetben Csontos Csaba (Kisvác), a 2-ban Szieber Mátyás (belváros), a 3-ban Nagy Zoltán (belváros, Burgundia), a 4-ben Ferjancsics László (Alsóváros), az 5-ben Makrai Zsolt (Földváry tér), a 6-ban Oszaczky Imre (Földváry tér - külterületek), a 7-ben Sebőkné Kunos Irén (Deákvár), a 8-ban Schlenk Antal (Deákvár, Törökhegy), a 9-ben Veres Ferenc (Deákvár), a 10-ben Schenk Lajos (Deákvár, Naszály) áll rajthoz.
Csütörtökön koraeste a Kereszténydemokrata Néppárt váci szervezete is bemutatta jelöltjeit. Fördős Attila továbbra is támogatásukkal induló polgármester-jelölt, s egyben vezeti a párt listáját is. Változás, hogy a politikus nem indul egyéniben, helyette Vígh Mihály lép színre. Őt korábban a Fidesz váci szervezetének elnökévé jelölték, de a feloszlatás után már nem kapott szerepet a pártban.
Fördős Attila a Duna-parton, a vár alatti területen megtartott sajtótájékoztatón köszönetet mondott a Jobbik váci szervezetének, amely nem indít újabb konzervatív polgármester-jelöltet, ezzel nem növeli tovább a megosztottságot, s kijelentették, hozzájuk legközelebb Fördős Attilla nézetei állnak.
A KDNP Vácott a következő képviselőjelölteket indítja: Kriksz István (1. számú választókörzet), Ványi Lászlóné (2. sz. vk.), Tomori Pál (3. sz. vk.), Rózsa Ferenc (4. sz. vk.), Miskei Sándorné (5. sz. vk.), Koren Gábor (6. sz. vk.), Mokánszky Zoltán (7. sz. vk.), Vígh Mihály (8. sz. vk.), Laczi István (9. sz. vk.), Juhász István (10. sz. vk.).
Fördős Attila bejelentette, hogy a pártlista további helyein szereplő neveket még nem hozzák nyilvánosságra. Szerinte csapata felkészült, tapasztalt politikusokból áll, eséllyel pályáznak a győzelemre. Az elmúlt négy évben a Fidesz-KDNP frakció tagjaiként a két párt irányvonalát képviselték. A polgármester-jelölt elmondta azt is, hogy a KDNP szerdai ülésén ökumenikus szertartás keretében imádkoztak a jelenlévők az ország és a város jólétéért, választási sikerükért. Augusztus 21-én 16 órakor pedig a KDNP külön Szent István napi megemlékezést tart. Amint lehetővé válik, a képviselőjelöltek igazolás felmutatása mellett elkezdik az ajánlószelvények gyűjtését, s aktivisták is bekapcsolódnak a munkába.