Segítségért fordul a lakossághoz az a kétgyermekes dunakeszi család, akiknek minden vagyonát felemésztette a lakástűz. A házuk tetőtere október 9-én gyulladt ki, az előzetes vizsgálatok szerint rövidzárlat miatt. Biztosításuk nem volt, a tragédia miatt pedig mindössze egy táskányi ruhájuk maradt.

Panák Ferenc, az édesapa az ES tévének nyilatkozott. - Az egész eddigi életünk elégett. Gyakorlatilag el voltunk utazva, egy táska ruha, ami maradt az életünkből, az összes többi, a megtakarított pénzünktől kezdve, amit otthon tartottunk, az összes bútoron, ingóságon, játékon keresztül minden a tűz martalékává vált - mondta.

Panák Ferenc és felesége, valamint 4 és 9 éves lányaik a ház tetőtérében éltek, lakásuk nemrégiben készült el. Nem volt még használatbavételi engedélyük, ezért biztosításra sem számíthatnak. Jelenleg a családi ház alsó szintjére, a szülőkhöz költöztek le, de a tűzoltás miatt az alsó lakás is átnedvesedett, ezért fontos lenne, hogy mihamarabb tető kerüljön a házra. Ehhez kérnek segítséget.













- Most leginkább, amire szükségünk lenne, hogy a tél előtt tető alá kerüljön az épület, mert ha ez nem történik meg, az épületnek a megmaradó alsó része is, ahol jelenleg anyósomék laknak, ugye oda költöztünk most mi is, elpusztul, nem éri meg a telet - mondta Panák Ferenc.
A családfő hozzátette: bár kaptak már ajánlatot, nem szeretnének elköltözni: mindketten a környéken dolgoznak, lányaik a közeli iskolában tanulnak, és a nagyszülőket is megviselné, ha távolra kerülnének az unokák, ezért mindenképpen a meglévő házukat szeretnék rendbe hozni.

Számlaszám: Budapest Bank
10101346-86237000-01003000

Kedvezményezett: Juhász Brigitta
Minden, ami TAXI!
VÁCI
TELETAXI
27/301-555
hirdetések
Profi vagyonvédelem!
rádiós-videokamerás távfelügyelet és vonulószolgálat
Vác, Naszály út 18. Tel./fax: 27/510-710
VACI-NAPLO.HU © - A Váci Napló online magazinja. A Váci Napló huszadik éve minden kedden és pénteken jelenik meg.
A Váci Napló online kiadása
A ZÁLOGLÁNC VÁCOTT
Vác, Görgey u. 17.
Tel.: 27/503-180


szerző: Váci Napló forrás: estv.hu feltöltve: 2011. november 2-án
Mindenük odaveszett
KORÁBBAN ÍRTUK
Add a kezdőlapodhoz!továbbküld
hirdetés