Te Szedd! akció lesz ismét március 18. és 24. között

2019-ben immár nyolcadik alkalommal kerül megszervezésre a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akció. Magyarország legtöbb önkéntest mozgósító környezetvédelmi akciója március 18-24. között kerül megszervezésre, amely idén a Fenntarthatósági Témahét köré szerveződik. A kezdeményezéshez Vác is csatlakozott.

Idén is hívnak és várnak a TeSzedd! akcióban való részvételre a szervezők, amelyhez február 18-tól március 3-án éjfélig lehet – a www.teszedd.hu weboldalon – csatlakozni. Itt a jelentkezéssel, regisztrációval kapcsolatos valamennyi információ megtalálható.
Az idei akció előkészítése során is várják koordinátorok jelentkezését, valamint az általuk létrehozott találkozási pontokhoz önkéntesek csatlakozását! Idén is lehet létrehozni nyílt és zárt találkozási pontokat.

A környezetünkre való odafigyelés, összességében a felelős környezettudatos gondolkodás ma már természetes elvárásnak számít mindannyiunk felé. Ezért is szervezik meg a TeSzedd! akciót évről évre és hívnak most is, hogy mutassunk jó példát ezzel is környezetünknek, mutassuk meg, hogy fontos számunkra a szép, tiszta környezet és hajlandóak is vagyunk tenni ezért!

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

Természetesen idén is a szervezők gondoskodnak az akció során összegyűjtött szemét elszállításáról és ártalmatlanításáról.
Az akcióval kapcsolatban bővebb információ található a www.teszedd.hu weboldalon, a TeSzedd! lépésről lépésre oldalon, vagy a Gyakran Ismételt Kérdések között. Ha kérdéseire választ nem talál, forduljon a TeSzedd! ügyfélszolgálatához, ahol a szervezők munkatársai az info@teszedd.hu e-mail címen, illetve a 06-80-900-372-es – ingyenesen hívható – telefonszámon az érdeklődők rendelkezésére állnak. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments