Az egyeztetést és a párbeszédet hiányolja az ellenzék

A Váci Napló korábbi cikkére utalva Bóth János is hiányolja a városvezetői válaszokat azokra a kérdésekre, amiket a testületi üléseken fogalmaznak meg az ellenzéki padsorokból. A kérdések elodázott, írásban történő megválaszolása a helyi MSZP elnöke szerint antidemokratikusak, hiszen így csak a döntéshozatal után ismerhető meg azok tartalma.

A szocialisták és a DK összevont sajtótájékoztatóján szóba került az egyébként civil kezdeményezéssel szervezett városi demonstráció is, amivel a helyi ellenzéki pártok a túlóratörvény elfogadását követő országos eseményekhez kívánnak csatlakozni – tudósít a városi televízió.

A nemrég tartott sajtótájékoztatón a DK helyi elnöke indokolatlannak nevezte a legutóbbi testületi ülésen megszavazott áremelést, ami a váci köztemetői költségeket érinti. Krauze István szerint a bizonyos esetekben 40 %-ot meghaladó áremelés túllépi az inflációval indokolható mértéket, ráadásul a temetkezésben munkaerőhiányról sem lehet beszélni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felhívás kitüntető címre történő javaslattételre

A politikus továbbá hiányolta az egyeztetést egy deákvári orvosi praxis átadása ügyében, amit a kormánypárti többség bizottsági meghallgatás nélkül szavazott le.

„Korábban Áfra doktor úr és Szőnyi doktor úr esetében is behívták azokat a feleket, akik ebben érintettek voltak, tehát akik eladták ezt a praxisjogot, illetőleg akik át kívánták venni. A szakbizottság megtárgyalta, megismerte a résztvevőket, kérdéseket tehetett fel. Ebben az esetben még a képviselő-testületben sem lehetett kérdést feltenni” – mondta Krauze István.

Bóth János az adventi vasárnap nyugalmának megzavarásával vádolta azokat, akik engedélyezték a hétvégi laktanya rally megrendezését Deákváron.

Bóth János a z időközben Vácott megtartott, a túlóratörvény elleni budapesti tüntetésekhez csatlakozott demonstrációra utalva így fogalmazott: „Felszólítjuk a város vezetését, hogy a jövőben ne tegye lehetővé a rabszolgatörvény alkalmazását a váci önkormányzati cégeknél, mert akkortól a rabszolgatartók nemtelen csapatába kerülnek ők is.” ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments