Kilencven éves a vízmű, tiszta ivóvizünk szolgáltatója

Kilencven évvel ezelőtt, 1928. október 21-én kezdte meg működését a Váci Vízmű. A mintegy 40 kilométer hosszú vízhálózat 1800 vízmérőn keresztül juttatta el 15 kút vizét a város közel 20 ezer lakosához. Magyarországon az elsők között az ivóvízművel szinte egyidejűleg építették és helyezték üzembe a szennyvízelvezető rendszert is. A kortársak a váci vízművet a „jól tervezett és megfelelően üzemeltetett, önfenntartó közművek” közé sorolták.

Az elmúlt időszakra is emlékeztek a társaság dolgozói a pénteken a váci központban megtartott ünnepségen, ahol ezúttal is köszöntötték azokat a munkavállalókat, akik hosszú ideje – többen negyven-negyvenöt éve – dolgoznak a cégnél.

Az eltelt kilenc évtized rengeteg változást hozott a cég életében. Többszöri átalakulás és átszervezés után 2006 óta működik jelenlegi formájában a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. A DMRV Zrt. Pest, Nógrád és Komárom-Esztergom megyéhez tartozó 120 településen élő, közel 600 ezer ember részére történő vízellátás és 96 településen élő mintegy 400 ezer lakos részére történő szennyvízelvezetés szolgáltatásban érdekelt – emelte ki köszöntő beszédében Virág László vezérigazgató.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Elismerés a Vác Városi Levéltárnak és a Madách Imre Művelődési Központnak

Az általuk jelenleg üzemeltetett vízhálózat hossza mintegy 5000, míg a csatornahálózaté 3500 kilométer. Naponta akár több, mint 160 ezer köbméter tiszta, jó minőségű ivóvíz jut el felhasználóikhoz a közel 200 kútból.

„A felhasználókhoz eljuttatott víz minőségét akkreditált laboratóriumunkban folyamatosan ellenőrizzük. Az évi több mint 6000 vízminta biológiai, bakteriológiai és kémiai vizsgálatának is köszönhetően az általunk szolgáltatott víz jó minőségű, megfelel a vonatkozó jogszabályi előírásoknak” – tette hozzá a vezérigazgató.

A DMRV Zrt. fokozott figyelmet fordít a fenntarthatóságra, környezetünk és vízbázisaink védelmére. Ez ma már nem csak a szennyvíz kezelésében és tisztításában nyilvánul meg, hanem olyan korszerű megújuló energiákon alapuló technológiák bevezetésében is, mint Vácott a biogáz hasznosítása, vagy Gödöllőn és Veresegyházon napelempark építése.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

„A 90 év alatt hatalmas fejlődésen ment át a víz- és csatornaszolgáltatás, egy dolog azonban nem változott a kezdetek óta: a tiszta, az előírásoknak megfelelő ivóvíz eljuttatása a fogyasztóknak. A DMRV Zrt-nél ezen és ezért dolgozunk, mert a víz kincs! Egészségükre!” – mondta befejezésül a pénteki ünnepségen Virág László.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments