A váci polgármesteri hivatal vonzó munkahely

Újabb rangos címet nyert el Vác Város Önkormányzata: bronz fokozatú kitüntetést érdemelt ki a szervezet Az Év Felelős Foglalkoztatója 2018 pályázaton. Az elmúlt évek munkavállaló- és családbarát intézkedéseinek hatására a viszonylag alacsonyabb bérek ellenére sokan jelentkeznek a városháza meghirdetett állásaira – hangzott el.

A díj elnyerése kapcsán tartott sajtótájékoztatón Deákné dr. Szarka Anita jegyző elmondta: az újabb pályázati sikert megalapozta, hogy a hivatal az idén újra – sorrendben már negyedszer – Családbarát Munkahely kitüntető címben részesült.

A hivatalvezető kiemelte az újabb rangos elismerés elnyerésének legfontosabb elemeit, így többek között a rugalmas munkaszervezést, a továbbképzéseken, kulturális és szabadidős programokon való részvétel támogatását, a pünkösdhöz és a húsvéthoz kapcsolódó plusz szabadnapok bevezetését, az ismeretterjesztő előadásokat, a csapatépítő családi programokat, az ösztöndíj rendszert, a pályázatokon való sikeres szereplést segítő pluszmunkát honoráló alapot, az anyagi jellegű kedvezményeket – az illetményelőleg lehetőségétől kezdve az egyszeri rendkívüli támogatásig -, a megváltozott munkaképességű munkavállalók segítését, a pályakezdők gyakornoki tevékenységének támogatását.

“Összességében azt mondhatjuk, hogy egyre inkább elismerik a munkavállalóink munkakörülményeinek javításáért tett erőfeszítéseinket. Ezen törekvésünk alapja az, hogy családbarát és egyben inspiráló munkakörnyezetet igyekszünk teremteni munkatársainknak” – mondta a hivatalvezető, kiemelve még, hogy az újabb elismerés a jövőre nézve jó ajánlólevél a további pályázati sikerekhez.

Fördős Attila polgármester a sajtótájékoztatón köszönetet mondott a hivatal minden dolgozójának, különös tekintettel azokra, akik aktív szerepet játszottak és játszanak a különböző önkormányzati, hivatali pályázatok elkészítésében.

“Az utóbbi nyolc évre visszatekintve ez az újabb kitüntető cím már a tizenötödik elismerésünk, de nem a díjak gyarapítása a lényeg, hanem az, hogy mindez nem csupán az önkormányzat, a hivatal rangját emeli, hanem egyúttal a város presztízsét is növeli – fogalmazott a városvezető.

Lapunk kérdésére a jegyző elmondta: bár a bérek nem mérhetők a versenyszférában megszerezhetőkhöz, a különböző, már említett tényezők nagy súllyal nyomnak a latban, amikor meghirdetnek egy-egy állást. A pályázatokra sokan jelentkeznek, ami jelzi, hogy a polgármesteri hivatal egy vonzó munkahely. ♦