A 12 meccs óta veretlen Tiszakécskét verte a Vác

A Duna Aszfalt Tiszakécske VSE labdarúgó csapata a Merkantil Bank Liga 18. fordulójában a Vác FC csapatát fogadta és 2-0-s vereséget szenvedett. Ez különösen nagy fegyvertény számunkra, ha figyelembe vesszük, hogy a hazai csapat 12 mérkőzés óta veretlen volt.

A meccs elején mindjárt a váciak vették át az irányítást, és sorra vezették a veszélyes akciókat. Az első gól a 8. percben született Szabó Normann révén, majd a 27. percben ugyancsak ő talált a hálóba.

A második félidőre némileg kiegyenlítettebbé vált a játék, de a váci kontrák folyamatosan nyomás alatt tartották a kécskei kaput.

„Ma fölénk nőtt a Vác, főleg technikailag. Mindig lemaradtunk egy ütemmel, nem úgy sikerültek a passzaink, ahogy szerettük volna, s ez igaz az eltervezett játékunkra is. Az ellenfél jól játszott, megérdemelten nyertek. Levonjuk a megfelelő következtetéseket és készülünk a következő mérkőzésre. A vereség nem esett jól hazai pályán, de le a kalappal a szurkolóink előtt, mert biztattak minket végig” – értékelt a tiszakécskei tréner, Szabó István.

Érhetően sokkal boldogabb volt a Vác vezetőedzője, Zoran Spisljak.

„Gratulálok a csapatnak, mert a három pontért jöttünk, úgy is készültünk. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, mert megnéztünk sok meccsét a Tiszakécskének. Láttuk azt, hogy több minőségi játékosuk is van. Az elemzés és az eltervezett taktika jól sikerült, mert végig uraltuk a játékot, stabilak voltunk a védekezésben és a támadásaink is veszélyesebbek voltak. Egyszerűen és magabiztosan játszottunk” – összegezte. (képünkön: egy váci támadás – fotó: www.tiszakecskefoci.hu)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments