Levágta a nyomkövetőt, megszökött, Vác felé is jöhetett

A rendőrök nem találják azt a férfit, aki börtön helyett nyomkövetővel otthon maradhatott, de egyszer csak levágta azt a lábáról, majd eltűnt. A Dunakeszi Rendőrkapitányság fogolyszökés miatt folytat eljárást Csicsák Zoltán ellen. A férfi akár Vác felé is vehette az irányt.

A rendőrség honlapja szerint a 22 éves férfi október 25-én csütörtökön délelőtt a bűnügyi felügyelet szabályait megszegte, úgy, hogy az elektronikus nyomkövetőjét a lábáról szándékosan eltávolította és ismeretlen helyre távozott Dunakesziről.

A felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre, ezért a nyomozó hatóság elfogatóparancsot bocsátott ki ellene.

A dunakeszi rendőrök kérik, hogy aki a férfit felismeri vagy tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen munkaidőben személyesen a  Dunakeszi  Rendőrkapitányságon (Dunakeszi, Tábor utca 2. szám), illetve hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-01/236-2883-as telefonszámon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments