Időjárás: egészen csütörtökig kell várni a tartós napsütésre

Ma reggel hűvös, szeles, esős időre ébredtek a váciak. Rossz hír, hogy nap közben sem lesz jobb a helyzet, sőt a hét következő napjaiban, egészen csütörtökig ehhez hasonló őszre kell készülnünk. Ma gyenge esővel, záporokkal vonul át a hidegfront, délutánra nyugat, északnyugat felől a legtöbb helyen felszakadozik a felhőzet, akkor már csak keleten, északkeleten fordulhat elő gyenge eső, zápor.

Az Időkép előrejelzése szerint többfelé élénk, erős lesz az északi-északnyugati szél. Hajnalban 5-11, délután 13-18 fok várható.

Szerdán újabb hidegfront érinti térségünket. Kisebb csapadék csak néhol az északi, északnyugati területeken fordulhat elő. A nyugatias szél azonban élénknek, erősnek ígérkezik. Hajnalban 2-8, délután 15 és 20 fokot mérhetünk.

Csütörtökön már kellemes őszi idő ígérkezik kevés felhővel, sok napsütéssel. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél csak néhol élénkülhet meg. A csúcshőmérséklet 15-21 fok között alakul.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

Pénteken országszerte szinte zavartalan lesz a napsütés. Gyenge, mérsékelt lesz a délkeleti szél. A csípős hajnal után délutánra sokfelé 20 fok fölé melegedhet a levegő. A kellemes, napos őszi idő előreláthatólag szombaton is ki fog tartani. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments