A váci anyuka műlábára gyűjtenek vasárnap a Stefánia Palotában

A 37 éves váci anyuka, Alföldi Melinda kálváriája tizenöt évvel ezelőtt talpfájással kezdődött, majd a lábát térd alatt amputálni kellett. Most először nyilvános segítségre szorul. Évekig ugyanis a munkahelye finanszírozta a 2-3 évente esedékes protéziscserét, ám ennek megszűnésével kilátástalan helyzetbe került.

A Baptista Szeretetszolgálat és a neves művészek a segítségére siettek, és egy jótékonysági koncerttel igyekeznek összegyűjteni a szükséges összeget. Tóth Vera, Emilio, Mező Misi, valamint zenésztársai, Lesták Márton és Török Máté, továbbá Talán Attila és egy közismert meglepetésvendég lép színpadra október 14-én a Stefánia Palotában, a műsorvezető Polgár Tünde és Dj Dominique. A teljes bevételt a szervezők a művégtag elkészítésére adományozzák.

A fiatal édesanya mindig pozitív energiákkal rendelkezik. Fia még a műtét előtt született, tavaly pedig egy kislányt adoptált férjével.

„Nagyon hálás vagyok Baricz Dezsőnek, a Baptista Szeretetszolgálat programszervezőjének, aki segít megszervezni ezt a koncertet. Hirtelen jött az, hogy a munkahelyem tovább nem tudja finanszírozni a műlábat. Időközben lejárt a protézis kihordási ideje, és sürgősen kellene cserélni. Ez a történet indította el Dezsőt és a sztárvendégeket is, köztük Mező Misit is. Nagyon meghatódtam, hogy vannak ilyen emberek, akik így ismeretlenül is képesek segíteni” – kezdte Melinda, majd Mező Misi vette át a szót, miért mondott azonnal igent a felkérésre.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

„Már régóta dolgozom a Baptista Szeretetszolgálatnak, és belső indíttatásnak érzem, hogy fellépjek ilyen koncerteken. Mivel rengeteget járjuk az országot misszió gyanánt, és hátrányos helyzetű közösségeknek arról beszélünk, hogy ha hisznek Istenben és önmagukban, és ehhez sok munka párosul, akkor bármit el lehet érni. Hihetetlen megindító Melinda története, és szívesen segítek neki. Mindig beleképzelem magam az ilyen életsorsokba, és elgondolkodom azon, milyen szörnyű lehet láb nélkül élni. Az ember kötelessége segíteni a rászorulókon” – mondta a Magna Cum Laude frontembere, Mező Misi.

Baricz Dezső már 18 éve dolgozik a Baptista Szeretetszolgálatnál mint programszervező, aki egy beszélgetős műsorban látta meg Melindát. Akkor eldöntötte, hogy segít az anyukának.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

„Melindát meglátogattam az otthonában, hogy közelebbről is megismerjem. Csodálatos volt látni, hogy milyen közvetlen. Mindig felnézek olyan emberekre, akik gyermekeket felkarolnak. Ott akkor eldöntöttem, hogy szeretnék egy jótékonysági estet szervezni számára. Természetesen Melinda és családja ennek nagyon örült, és nagyon hálásak – mondta Dezső, majd Melinda folytatta.

„Nem mutathatom a hiányosságomat, erősnek kell lennem. Nem tudok azonosulni azzal, hogy beüljek tolószékbe. Kétszeres anya vagyok, így küzdenem kell! A fiam nagyon sokat segít. A műtét óta minden téren többet teszek, plusz energiát adott ez az egész. Nem a problémát nézem, hanem a megoldást keresem. Mindig olyan érzésem támad, mintha nem is velem történt volna.

Úgy érzem, nekem ez az élet feladatom. Sokszor el is felejtem, hogy protézist viselek, pedig nélküle semmit nem tudnék tenni. Idáig biztonságban éreztem magam, hogy a munkahelyem támogatott, most azonban rettegek, mit hoz a jövő. Elengedhetetlen ahhoz a protézis, hogy tudjak dolgozni, gyermeket nevelni. Próbálok pozitív maradni, mert úgy érzem, megoldódik valahogyan.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

Dj Dominique is támogatja a rendezvényt, és jelenlétével is emeli a koncert színvonalát.

„Már nagyon régóta dolgozom együtt a Baptista Szeretetszolgálattal, több projektben is együttműködünk. Elolvastam Melinda történetét, és azt gondoltam, hogy nekem lenne megtisztelő ebben részt venni, arról nem beszélve, hogy a fellépők régi jó barátaim” – mondta az ismert műsorvezető és dj, Várkonyi Attila. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments