A Születés Hete Vácott: a babákról mamáknak őszintén

A születés a világ legnagyobb csodája. Nagyon sok információ áramlik a leendő anyukák felé, hogy a várandósság alatt milyen készítményeket szedjenek, hogyan étkezzenek, milyen szülésfelkészítő és egyéb programokra járjanak, továbbá hogyan gondozzák gyermeküket a szülés után. Éppen ezért született meg 2017-ben Vácon az a kezdeményezés, hogy a Születés Hete 2003 óta futó országos programsorozatához csatlakozva, releváns és hiteles információkhoz juthassanak a kismamák és a kisgyermeküket nevelő szülők. A rendezvényről Klinger Mária pszichológus írt összefoglalót a Váci Napló számára.

A négynapos programsorozat október 10-én második alkalommal került megrendezésre Vác Város Önkormányzat Szociális Szolgáltatások Háza, illetve az intézmény alapítványa, a Jótevők Háza Alapítvány közös szervezésében a Madách Imre Művelődési Központ Maklári termében. A fókuszban elsődlegesen a várandósággal, a szüléssel, a csecsemőgondozással és a kisgyermekneveléssel kapcsolatos előadások, interaktív beszélgetések és workshopok álltak. Több mint 30 program került megrendezésre, amin átlagosan 15-20 anyuka vett részt gyermekével együtt.

Az rendezvényt Sellyei Imre, a Szociális Szolgáltatások Háza igazgatóhelyettese, illetve Klinger Mária, a Jótevők Háza Alapítvány kuratóriumi elnöke, a rendezvény helyi főszervezője, továbbá Miskovics-Kobza Zsuzsanna, a Születés Hete országos koordinátora nyitotta meg. Utána nagyon sok anyuka vett részt babájával és kisgyermekével Hertel Szilvia foglalkozásán, amin a 0-3 éves korú babák, kisgyermekek és szüleik játékosan ismerkedhettek meg a magyar néptánc alapmozdulataival.

Az utána következő szakmai előadásokon az érdeklődő anyukák mellett többek között nagy számban jelentek meg a környék területi védőnői és szociálpedagógusai, illetve az Apor Vilmos Katolikus Főiskola csecsemő- és kisgyermeknevelő szakának hallgatói, továbbá a Pivár Ignác Általános Iskola és Speciális Szakiskola háztartástan képzésének diákjai.

Az első napon Miskovics-Kobza Zsuzsanna dúla, szülésfelkészítő és párkapcsolati tanácsadó tartott interaktív előadást az apás szülés párkapcsolatra való hatásáról, illetve Gurdon Katalin klinikai szakpszichológus szülésfeldolgozó csoport bemutatóján osztotta meg saját tapasztalatait. A szülésfeldolgozó csoport célja, hogy segítsen a szülés körüli pozitív és negatív tapasztalatok megértésében. A csoport tagjai a hasonló élmények megosztásával és meghallgatásával támogathatják egymást a saját megélések érzelmi feldolgozásában. Ez segíthet a következő gyermek vállalására való felkészülésben is. A csoport évente kétszer kerül megrendezésre Vác városában az Átjáró Mentálhigiénés Irodában. A bemutató foglalkozás hívogató volt a novemberben tervezett találkozóhoz.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Váci Dunakanyar Színház áprilisi előadásai

A kisgyermekneveléssel kapcsolatos előadások közül kiemelkedett Stefankovics Éva klinikai szakpszichológus interaktív beszélgetése a szeparációs szorongás, testvérféltékenység, dackorszak és a szülői és párkapcsolati szerepek összeegyeztetése témában. Dr. Marton Anita házi gyermekorvos a lázcsillapítás mai irányelveiről adott elő. Kuklisné Greff Ildikó területi védőnő az óvodai  fejtetű vizsgálatok fontosságát és a kezelési lehetőségeit mutatta be.  Bencze Éva mentálhigiénikus a gyermeknevelés mindennapi stresszhelyzeteiről és azok kezeléséről, illetve a feszültségoldó technikákról beszélt. Katona Péter gyógypedagógus az alapozó terápia szerepét mutatta be az iskolai beválással kapcsolatban.

Erdélyiné Kedves Ágota szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens az alvás, altatás és az együttalvással kapcsolatos félelmekről beszélt. Jindáné dr. Labádi Gabriella, babajelbeszéd oktató bemutatta a babajelbeszéd módszerét, ami segíti a gyermekek nyelvi, kognitív és érzelmi fejlődését, illetve erősíti a szülő-gyermek köteléket. Bojtos Tünde pszichológus előadásában arról beszélt, hogy milyen a jó mese, illetve hogyan és milyen formában meséljünk gyermekeinknek.

A városban működő ökoóvodát vezetője, Nemes Sarolta mutatta be. Az óvoda nevelési programja nagy hangsúlyt helyez a gyermekek környezettudatos nevelésére.

A szakmai programok során Kanizsai Nagy Ildikó pszichológus az autizmus korai felismeréséről beszélt. Schulcz Noémi gyógypedagógus a szülő, az óvodapedagógus és a gyógypedagógus szerepét mutatta be az eredményes iskolakezdésben. Welker Judit logopédus az óvodai beszédfejlődésről tartott előadást. Haraszti Hedvig gyógytornász a csecsemőkori mozgásfejlődés ortopédiai vonatkozásaira és azok kezelésére hívta fel előadásában a figyelmet, kiemelten a hanyag tartásra, gerincferdülésre és a lúdtalpra.

Az alternatív kezelési módszerek közül Polgár Ágnes haladó Bowen alkalmazó a Bowen terápia babákkal és mamákkal kapcsolatos eredményeit mutatta be. A Bowen kezelés lényege, hogy a test különböző részein elvégzett speciális mozdulatokkal újrahangolja az agyban a kikapcsolt vagy rosszul működő idegpályákat, feszültségmentesít és enyhülést ad.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

A szabadidős babás programok közül Faludi Szilvia zenebölcsije, a Váci Bodza Műhely énekes foglalkozásai és baba-mama tornája, Stefankovics Éva hordozókendő bemutatója, Helen Doron-féle játékos angol foglalkozás, illetve Kuruczné Csizek Ildikó jógaoktató szülés utáni regeneráló és baba-mama jógája vonzotta leginkább az anyukákat.

Az utolsó nap a várandósoké volt. A szakmai előadásokat Kuklisné Greff Ildikó területi védőnő kezdte, aki a várandósság alatti védőnői vizsgálatok közül kiemelte a terhességi toxémia szűrését, aminek elbagatellizálása még sajnos napjainkban is növelheti az anyai halandóságot. Dr. Székely Zsófia pszichológus doktori disszertációjának eredményeit mutatta be, amiben a segítő kapcsolat fontosságát járta körül a vajúdás és a szülés során. A kismamák relaxálását Kuruczné Csizek Ildikó mentálhigiénés szakember, dúla és jógaoktató várandós jógája segítette.

Dr. Pilling Martina szoptatási tanácsadó először bemutatta, hogy mivel tud segíteni az kismamáknak a várandósság során a szoptatásra való felkészüléssel, az otthoni családi tanácsadással szoptatási nehézségek esetén, illetve szoptatást támogató csoportok vezetésével. Az előadásában igyekezte megmutatni, hogy a szoptatás nem csak egy táplálkozási forma, hanem sokkal több: altatásra, fájdalomcsillapításra és vigasztalásra is használhatják az édesanyák.

A sikeres szoptatáshoz nagyon fontos a jó kezdet, az aranyóra, a bőrkontaktus, de nem csak a szülőszobában, hanem később az újszülött osztályon, illetve otthon is. Az előadás része volt egy filmvetítés is: dr. Jack Newman, világhírű szoptatási szakember oktató filmje, amiben lehetőség volt megismerni a három leggyakoribb szoptatási nehézséget és az ilyenkor legjobban működő megoldásokat: nem megfelelő tejtermelődést, fájdalmas mellbimbót és a mellet elutasító babát.

A szülésre való felkészüléssel kapcsolatban három szakember különböző szemléletéből kaphattunk ízelítőt. Polacsek Gabriella, a váci Jávorszky Ödön Kórház szülésznője a kórház adta új lehetőségekről beszélt a szülés és a gyermekágy kapcsán. A szülésznő fontosnak tartja, hogy biztonságos kórházi körülmények között is meg lehet teremteni a háborítatlan szüléshez szükséges körülményeket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

Az alternatív fájdalomcsillapítás lehetőségeiről Kiss-Németh Anita dúla és szülésfelkészítő beszélt. A szülésfelkészítő lehetőséget ad az anyukáknak, hogy a nők felfedezhessék a szülés természetes és örömteli oldalát. Nagyon fontos, hogy a nők megértsék, mi történik egy normális, élettani szülésnél, ehhez pedig megnyugtató, világos információk kellenek, amelyek segítenek eloszlatni a félelmek nagy részét.

Dömötös Rita KG hipnoszülés felkészítő a hipnoszülést mutatta be, ami által olyan relaxációs, vizualizációs technikákat tanulhat meg a szülő nő, amelyek csökkentik félelmeit, és enyhítik a szüléssel járó kellemetlen élményeket. Ugyanakkor a módszer nemcsak arról szól, hogy a nő elsajátítja az önhipnózis módszerét, a mélyrelaxálást illetve a különféle légzőtechnikákat. Ez a módszer a kísérőtárs bevonását is fontosnak tartja, ezért a pár szülés előtti teljes felkészülése is része a programnak.

A rendezvényt színesítette, hogy biogazdálkodásból származó sárgarépa, alma és sütőtök várták az éhes babákat és anyukákat. Minden nap délután értékes nyereményeket  lehetett nyerni a tombolahúzás során. A kiállítóknál pedig a városi gyermekes foglalkozásokkal illetve mentálhigiénés szolgáltatásokkal, alternatív csecsemőgondozási lehetőségekkel, mosható pelenkákkal, étrend-kiegészítő termékekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők, illetve lehetőség volt horgolt és használt játékok megvásárlására is. Továbbá Galisz Virág fotóművész szülésről készült fotókiállítását is megtekinthettük.

A szerdától szombatig tartó programsorozat legszebb pillanatairól remek fotók készültek, melyeket a váci baba-mama és várandós klub Facebook oldalán lehet megtekinteni.

A programsorozat nem titkolt célja volt az is, hogy olyan közösségi teret hívjon életre, ahol a leendő anyukák a kisgyermekes anyukákkal ismerkedhetnek, és nyíltan oszthatják meg egymással érzelmeiket és tapasztalataikat. Öröm volt látni, hogy milyen barátságok és támogató kapcsolatok születtek!

„Ezúton szeretnénk megköszönni a részvételt minden kedves érdeklődőnek, kismamának, babának, várandósnak, szakembernek és kiállítónak, hogy megjelenésükkel megtisztelték programjainkat! Találkozzunk jövőre is!” – írta Klinger Mária pszichológus. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments