Új testvérvárosi ajánlat Vácnak: most éppen Palesztinából

Sikeres mobilitási hetet rendezett a városban a polgármesteri hivatal, a rendezvényhez a minisztérium 918 ezer, az önkormányzat 400 ezer forintot adott. A programok széles körben jutottak el a fiatalokhoz és a polgárokhoz – mondta Fördős Attila polgármester szerdai, az aktuális témákat felölelő sajtótájékoztatóján. A városvezető bejelentette azt is, hogy nemrég Dubnicában megkapta a város legmagasabb kitüntetését.

Fördős Attila beszélt arról is, hogy hosszas előkészítő munka után, egy sikeres audittal a város megszerezte az ISO 9001:2015-ös tanúsítványt, amely nemzetközileg elfogadott minőségirányítási rendszer, követelményeinek teljesítése vevői bizalmat, piac- és versenyképességet biztosít.

Augusztus 21. és 23. között váci delegáció járt testvérvárosunkban, Dubnicán, ahol ünnepélyes keretek között Födős Attila átvehette a Dubnicáért elnevezésű kitüntetést.

A polgármester ezzel kapcsolatban megjegyezte: az utóbbi években észrevehető egyfajta hangsúlyeltolódás a testvérvárosi kapcsolatok alakításában. Ennek lényege, hogy Vác elsősorban a külhoni magyarok és a V4-es tagországok felé nyitott, hiszen ebben a régióban erős történelmi, kulturális és családi szálak kötik össze az embereket, nemzeteket. Köszönetet mondott mindenkinek, aki a testvérvárosi kapcsolatok építésében részt vett, így a Dubnicában átvett elismerésben az ő munkájuk is benne van.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Lakossági fórum környezeti szennyezésről - Április 2-ig lehet kérdéseket küldeni

Váci küldöttség járt egy másik partnervárosban, Técsőn is, ahol nagy szeretettel fogadták őket. Városunk önkormányzata az elmúlt időszakban mentőautóval, tűzoltó kocsival segítette az ott élőket, most egy nagynyomású csatornatisztítót kértek a técsőiek. Ennek vételárát adakozásból szeretnék összegyűjteni, a polgármesteri titkárságon várják azok jelentkezését, akik ezt támogatni tudnák.

Október elején testvérvárosunkban, Donaueschingenben kerül sor a kapcsolatok 25. évfordulójának megünneplésére, az eseményre népes váci delegáció utazik Pető Tibor alpolgármester vezetésével. Mint megírtuk, a Váci Világi Vigalom keretében itt került sor az együttműködési szerződés írásos megerősítésére.

A képviselőtestület ma, csütörtökön tartja soros ülését, amelyen napirendi pontként szerepel egy újabb testvérvárosi ajánlat, Taybeh palesztin város megkeresése. A Váci Napló kérdésére Fördős Attila azt mondta: ebben az esetben egy különleges esetről van szó, mert Taybeh egy keresztény város, körülötte muzulmán települések vannak. Minden szempontot mérlegelve születik majd meg a döntés – tette hozzá.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felhívás kitüntető címre történő javaslattételre

Nemrég a képviselők egy lengyel és egy görög város testvérvárosi ajánlatát utasították el. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments