Több mint 200 ezer forint gyűlt össze a beteg gyermekek javára

10.000 lépés ÉRTED és ÉRTÜK: szeptember 22-23-án újra jótékonysági sétát szervezett az Amway országszerte 11 helyszínen, köztük Vácon is. A program célja az volt, hogy a résztvevők 10.000 lépéssel és jelképes, 500 forintos adománnyal segítsék a beteg gyermekek gyógyulását. A részvételi díjból befolyt összeget az Amway megduplázta, így több mint kétszázezer forint gyűlt össze a Jávorszky Ödön Kórház Gyermekosztálya javára.

Az Amway Hungária immár negyedik alkalommal, idén is megszervezte 10.000 lépés ÉRTED és ÉRTÜK elnevezésű országos jótékonysági eseményét szeptember 22-23-án. A résztvevők egy mintegy 5 kilométeres, frissítő sétával és jelképes részvételi díjjal, 500 forinttal támogathatták a hazai gyermekkórházak és gyermekalapítványok nélkülözhetetlen munkáját, de lehetőség volt további adományok befizetésére is. A részvételi díj összegét az Amway megduplázta, ezzel is segítve a kis betegek mihamarabbi felépülését.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

Vácon szeptember 23-án közel százötvenen tették meg az 5 kilométeres sétát saját egészségükért és a beteg gyermekek gyógyításáért. A jótékonysági program során összesen több mint 200.000 forint gyűlt össze a Jávorszky Ödön Kórház Gyermekosztálya javára.

Az országos rendezvényen 11 város vett részt, a távot összesen háromezren gyalogolták le. A sétán befolyt adományok és az Amway támogatásából összesen 3.500.000 forint gyűlt össze a beteg gyermekek javára. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments