Evezés: Galambos Péter az Eb után a vb-n is hatodik

Csalódásnak minősítette Galambos Péter hatodik helyét a plovdivi világbajnokságon több szurkolója. A váci evezős könnyűsúlyú egypárban a reményfutamon át jutott a 2000 méteres döntőbe. A verseny eredményközlő honlapjának beszámolója szerint a 32 éves magyar evezős a pénteki fináléban 200 méterig haladt együtt a mezőnnyel – akkor még tíz méteren belül volt a hat hajó -, majd kínai riválisával együtt egyre jobban leszakadt.

Galambos 500 méternél, a táv negyedénél már egyértelműen a hatodik helyen evezett, és a futam fennmaradó részében nem tudott előrébb lépni. Az 1500 m-es időmérőnél közel öt másodpercre volt a mellette ötödikként haladó kínaitól, akit a hajrában csak megközelíteni tudott.

A győztes német Jason Osborne a rajt után gyorsan az élre állt, és elsőségét nem fenyegette veszély. Az olimpiai programban nem szereplő versenyszámban 19 evezős indult.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Labdarúgás - Hoztuk a kötelezőt a Felsőpakony ellen

Galambos kétszeres vb-ezüst- (2012, 2016) és vb-bronzérmes (2010, 2013), tavaly a racicei Európa-bajnokságon szintén a második helyen végzett ebben a számban.

Péter augusztus elején  skóciai Hamiltonban zajló evezős Európa-bajnokságon is rajthoz állt, s a 2000 méteres táv negyedénél a negyedik volt, több mint egy hajóhossz hátránnyal. A hajrát hatodikként kezdte, de mivel nem tudott javítani, az A döntő utolsó helyén végzett.

“A középfutamban nyújtott teljesítményemtől némileg elmaradt ez a mai, egy kicsit csalódott is vagyok emiatt. Bíztam benne, hogy a tegnapihoz hasonló versenyzéssel el tudom csípni a dobogót, ami nagyon nagy szó lett volna” – nyilatkozta a Vác Városi Evezős Club sportolója.

Hozzátette, az idei év eddig nem úgy sikerült számára, ahogy tervezte, de a döntőbe jutást részsikernek tekinti, és annak is tud örülni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Sikeresen szerepeltek a Vác Városi Evezős Club sportolói a regionális evezős duatlon versenyen

“Ha az ember már ott van, akkor nyilván szeretne minél előbbre kerülni. A folytatásban a plovdivi világbajnokságra próbálom élesíteni a formámat, szeretnék ott is legalább a döntőbe kerülni, és az érmekért harcolni” – mondta Galambos.

Sajnos nem sikerült elérnie a kitűzött célt. Hogy ennek fizikai, vagy lelki okai vannak, azt majd nyilván a hazaérkezése után kell a szakmai stábnak kiderítenie. ♦


Szerinted el kell-e rendelni Vácott kötelezően a maszkviselést?
  • igen 67%, 206 szavazat
    206 szavazat 67%
    206 szavazat - 67% az összes szavazat
  • nem 20%, 60 szavazat
    60 szavazat 20%
    60 szavazat - 20% az összes szavazat
  • Biztosítsanak maszkot.* 11%, 33 szavazat
    33 szavazat 11%
    33 szavazat - 11% az összes szavazat
  • nem tudok rá válaszolni 3%, 8 szavazat
    8 szavazat 3%
    8 szavazat - 3% az összes szavazat
Összes szavazat: 307
2020. 04. 05. - 2020. 04. 17.
Szavazás zárva

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Labdarúgás - Hoztuk a kötelezőt a Felsőpakony ellen
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments