A jövő hétvégén Liget-takarításra várják az iskolásokat és a felnőtteket

Az idén is lesz Liget-takarítás. „Most ne edzeni, kutyát sétáltatni, horgászni, hanem ezt a helyet szebbé tenni gyere le, és adj egy napot a Ligetnek!” – olvasható a friss felhívásban. Tavaly is sokan voltak, szeretnék, ha az idén még többen mozdulnának meg a nemes cél érdekében.

„A Mária búcsú közeledvén, eljött az idő, hogy ismét tisztábbá tegyük a Ligetet, melyet szebb időkben a város tüdejének neveztek a váciak. A derékba tört fákat nem tudjuk újraéleszteni, a kiöregedett akácokat megfiatalítani, és a levelüket vesztett gesztenyefákat sem tudjuk meggyógyítani, de talán szebbé tudjuk tenni a környezetet, enyhébbé tudjuk tenni a Ligetben kialakult problémákat, fel tudjuk hívni a figyelmet az ott kialakult szomorú helyzetre. Sok dolgos kéz csodát tud művelni, ha akar, és itt szükség van a csodára” – írja a felhívásban a főszervező, Bíró György.

A programot az idén is két délelőttre szervezik. Szeptember 7-én, pénteken elsősorban az iskolás csoportokat várják, míg 8-án, szombaton minden olyan városlakót szívesen látnak, akik  délelőttjüket egy kis takarítással, parkrendezéssel töltenék. Mind a két napon 9 órakor kezdődik a program. Találkozó a Hétkápolna temploma mellett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

A programot Varga Lajos segédpüspök-plébános és a Hétkápolna templomi közössége, valamint Bíró György a Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány elnöke szervezik a város támogatásával.

Szemétszedés, avargyűjtés, a letört ágak összegyűjtése, és egyéb kertészeti munkák várnak a résztvevőkre, annak érdekében, hogy az esős évszak beálltában az elrothadt levelek, szemét miatt ne legyen balesetveszélyes a park megközelítése.

A résztvevőknek korlátozott mennyiségben kerti szerszámokat is tudnak biztosítani a szervezők, de ha valakinek van otthon gereblyéje, vagy egyéb szerszáma, illetve védőkesztyűje, kérik, hozza magával. Ha nincsen munkára fogható szerszámuk, akkor a szervezők adnak zsákot, kesztyűt és szerszámokat.

A Váci Városfejlesztő Kft. felajánlotta az összegyűjtött hulladék elszállítását és újrahasznosítását, a szakmai munka támogatásában Mezei Helga főkertész nyújt segítséget, amit a szervezők ezúton is köszönnek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

Ha valaki szeretne többet megtudni a programról, további információt az alábbi elérhetőségen kaphatnak: telefonon a 06-30/921-3924 számon, emailben a birogyorgy@yahoo.com címen. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments