Hétvége: cuppanj rá te is a jó borokra és a Bikinire Nagymaroson

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre Nagymaroson a Szent István Napi Borünnep, a tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel a Fő tér alsó részén, a Béla király sétányon a Duna-partján épül fel a Borutca. Lesz Bikini koncert, tűzijáték és borkóstolás a vízen. Augusztus 9-én sajtótájékoztató keretében harangozták be a rendezvényt, melynek a díszvendége ezúttal a Mátrai borvidék.

Petrovics László polgármester a település boros múltját ismertetve egy érdekes tényre hívta fel a figyelmet: Nagymaroson van Eger után a legnagyobb pincerendszer, igaz a nagy részét már betömték.

-Már a római korban nyomait találhatjuk a nagymarosi szőlő- és bortermelésnek. A jelen felé haladva pedig egyre inkább jelen van a településünkön a bogyós gyümölcs és a szőlő. A II. világháború előtt már országos kereskedelem alakult ki a bortermelésből, hajókkal vitték Bécsbe, Prágába – mondta.

A rendezvény egyik kiemelt vendége lesz Szőke Mátyás, a 2017-es év bortermelője, Mátraaljáról. A sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy családi hagyomány volt náluk a bortermelés.

-Egy kisebb kisiklás után 1990-ben indítottam újra a hagyományt és kezdtem bele a bortermelésbe. A két fiam nem akarta elhinni, hogy komolyan gondolom. 1992-ben már exportáltunk, rohamosan fejlődött az üzem – mesélte. A borászat ma is családi vállalkozásként működik, több generáció részvételével – tudtuk meg.

A szervezők finom borokat és jó hangulatot ígértek. Balról jobbra: Koncz Helga, Szőke Mátyás, Petrovics László és Heininger Károly

Nagymaros értékeire, egykori szőlőtermesztő, bortermelő szerepére kívánja a rendezvény felhívni a figyelmet – erről beszélt Koncz Helga, a rendezvény egyik főszervezője. Elmondta: a Nagymarosi Borbarátok Köre ezelőtt 10 évvel jött létre, hagyományőrzés céljából. Több helyi bor is rendelkezik arany minősítéssel. Nagy büszkeség számukra, hogy idén 12 borvidék mutatkozik be a rendezvényen.

A kétnapos díjtalan programon színpadra lép a Bikini együttes, Tóth Andi, akit az X-Faktorban ismert meg az ország. Augusztus 18-án 10 órakor nyit meg a Borutca, ami 24 óráig tart nyitva, míg 19-én 14-24 óra között kóstolhatják a kiváló borokat.

A rendezvény hivatalos kóstolópoharát a Nagymarosi Borbarátok Körének standján vásárolhatják meg, illetve itt válthatják azt vissza. A látogatók szavazhatnak, hogy melyik bor nyerje el vörös, illetve fehér bor kategóriában a „Rendezvény bora”címet.

Szombaton egész délelőtt a termelői piacon válogathatnak a helyi termékek közül, délután 15 órakor Vinkó József mesél a fröccs történetéről és dedikálja könyveit. Ezt követően 16.30-kor indul az egyórás borkóstolóval egybekötött hajókirándulás, melyen a Dominium és Szőke Mátyás pincészetek boraival lehet ismerkedni.

Augusztus 18-án, 20 órakor a Bikini együttes lép fel. Másnap, augusztus 19-én egész délután zajlanak a programok a kis- és nagyszínpadon egyaránt, este az X-faktor győztes Tóth Andrea fellépését láthatják, amelyet a hagyományos lampionos felvonulás és tűzijáték követ.

A rendezvény fővédnöke Rétvári Bence országgyűlési képviselő, az EMMI államtitkára. A program kutyabarát. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments