Váci lányok a világbajnok junior kézis csapatban

Remek játékkal történelmet írt a magyar kézilabdában a junior válogatott: a Debrecenben megrendezett világbajnokságon száz százalékos teljesítménnyel szerezte meg az aranyérmet, soraiban három váci játékossal: Kácsor Grétával, Szabó Kittivel és Suba Sárával, s ott volt a pályán Lakatos Rita és Hornyák Bernadett is, akik korábban eligazoltak csapatunktól. 

A döntőben a norvégokkal kellett megküzdenünk, s az első félidő végén még úgy látszott, bármi lehetséges, még az is, hogy veszíteni fogunk. Ellenfelünk ugyanis lendületes, okos játékkal szinte folyamatosan előnyben volt, ráadásul naggyá tettük a kapusukat, aki rendre kivédte a magyar lövéseket. Ám a végén mi örültünk: Magyarország-Norvégia 28-22 (10-12). A sikerhez Szabó Kitti két góllal járult hozzá.

Központi Gyógyszertár Vác

A két együttes korábban már játszott egymással a tornán: a csoportkör utolsó fordulójában a házigazdák 35-27-re győztek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

A torna legeredményesebb magyar kézilabdázója, Klujber Katrin volt a vezéregyéniség a hajrában, együttesünk öt perccel a vége előtt már öttel vezetett, és a különbséget rendkívül fegyelmezett játékkal még növelni is tudta, így a telt házas Főnix Csarnok közönsége előtt világbajnoki címet ünnepelhettünk.

A magyar együttesnek a korosztályváltás miatt a szombati volt az utolsó közös mérkőzése. A torna álomcsapatába három magyar játékos került be: a legjobb balátlövő Háfra Noémi, a legjobb jobbszélső Faluvégi Dorottya, a legjobb beálló pedig Pásztor Noémi lett.

„Boldogok és büszkék vagyunk. Az aranyérem, a világbajnoki cím nem az én sikerem, hanem természetesen a lányoké, és azoké az edzőkollégáké, akik megtanították őket kézilabdázni. A siker közös, mindenkinek köszönöm, aki részese volt. Nagyon egységes volt a csapat” – nyilatkozta Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

A világbajnok csapat névsora: Binó Boglárka, Faluvégi Dorottya, Fodor Csenge, Giricz Laura, Háfra Noémi, Hlogyik Petra, Hornyák Bernadett, Horváth Laura, Kácsor Gréta, Klujber Katrin, Kuti Bettina, Lakatos Rita, Márton Gréta, Pásztor Noémi, Pénzes Laura, Suba Sára, Szabó Kitti, Tóvizi Petra, szövetségi edző: Golovin Vlagyimir, edző: Pigniczki Krisztina. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments