Már üzemelnek a városban az elektromos autótőltő állomások

Két évvel a pályázat benyújtása után üzembe helyezték a városban az első elektromos töltőket, amelyeket a környezetkímélő autók tulajdonosai vehetnek igénybe. Összesen három helyen, a Piac utcában, az Althann utcában és a Köztársaság úton van lehetőség az elektromos autók „feltankolására”. Korábban egy ilyen töltőállomást már felavattak a Vörösház udvarán, akkor az magánberuházásban készült el állami támogatással.

A kivitelező ENSTO gyártmányú Type2 csatlakozós oszlopokat telepített, a mérés külön dobozba került, így a töltő az eredeti gyári formájában került kihelyezésre. A váltakózó áramú 22 kW-os töltők nem gyorstöltők. A töltővel mind a Type1-es (japán gyártmányú) és a Type2-es (európai gyártású) autók tölthetők, de a töltéshez itt is szükség van egy Type2-Type1 vagy Type2-Type2 kábelre.

Központi Gyógyszertár Vác

A töltők használata egyelőre ingyenes, a töltés az autós által hozott kábel csatlakoztatása után mindhárom helyen automatikusan indul. Egy autó teljes feltöltése a 2016-as számítások szerint mintegy egy-másfél órát vesz igénybe és költsége nagyjából 550-600 forint. A pályázat benyújtásakor úgy számoltak a döntéshozók, hogy napi átlagban három autós veszi igénybe a lehetőséget, így éves szinten mintegy 600 ezer forintba kerül a városnak a töltőállomások működtetése.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

A Jedlik Ányos nevét viselő pályázatnál a támogatás száz százalékos volt, tehát Vácnak csak a területet kellett biztosítania a beruházáshoz.

A városban egyébként a zöld rendszámos autók ingyen parkolhatnak a díjfizetés visszaállítása óta, erről az önkormányzat döntött. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments