Majdnem összeütközött két vonat Gödön

Műszaki hiba miatt hosszabb a menetidő a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon – közölte a Mávinform vasárnap kora este az MTI-vel. A dolog azonban nem ennyire egyszerű: két vonat Gödön szemben haladt egy vágányon és majdnem összeütközött – derült ki.

A közlemény szerint 16 óra óta műszaki hiba okoz fennakadást Vác és Göd között, ezért ezen a szakaszon ideiglenesen szünetelt a vonatforgalom. A Budapest-Vác-Szob vonalon utazóknak egyes vonatoknál 30-80 perccel hosszabb menetidővel kellett számolniuk – írta a Mávinform.

Központi Gyógyszertár Vác

Az Index azt állítja: métereken múlott, hogy nem történt súlyos baleset, két vonat ugyanis egymással szemben haladt a pályán. Egyik olvasójuk szerint a Prágába tartó Metropolitan IC-vel szembe jött egy másik vonat, Vác és Szob között vasárnap 16 óra körül.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

HBWeb vasúti szakportál azt írja: az állomások között egyvágányú közlekedési rend volt érvényben a hétvégén, rendkívüli menetrend szerint. Ezt tetézte egy biztosítóberendezés-hiba és a vonatok késése. AZ EC272-es vonat megállt Gödön, majd továbbindult. Az elsődleges hírek szerint a megállj állású kijárati jelzőt meghaladta és egy váltót is felvágott. A vele szemben érkező EC277-es vonat pedig megállt.

Az Index rákérdezett a MÁV-nál, mi is történt pontosan, nekik ezt válaszolták: „Vasárnap nem sokkal 16 óra után a Prágába tartó Metropolitan Eurocity vonat Gödön megállt, majd a mozdonyvezető engedély nélkül ismét elindult, de még az állomás területén újra megállt, a közlekedése során viszont egy váltó meghibásodott. Az ellenkező irányból érkező, Prágától Budapest-Nyugati pályaudvarig közlekedő Metropolitan vonat Göd állomás előtt, az előírásoknak megfelelő helyen várakozott a behaladást tiltó jelző előtt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

A váltó műszaki helyreállításának ideje alatt Göd és Vác között vonatpótló autóbusz szállította az utasokat, mert karbantartás miatt a másik vágányon folyamatos vágányzár van érvényben. Este háromnegyed hétkor újra elindult a vonatforgalom Göd és Vác között, így előre láthatóan késő estére visszaáll a menetrendszerű közlekedés a Budapest–Vác–Szob vonalon” – közölte az Indexszel a MÁV. (fotó: Facebook)


VÁCI NAPLÓ TÉMATÁR:
» Miért futott túl a vörös jelzőn a váci vonat?
» Majdnem összement két vonat Vác és Verőce között

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments