Megszűnt az egyházmegye vidékfejlesztési irodája

“Tájékoztatjuk Önöket, hogy Beer Miklós püspök atya döntésének értelmében a Váci Egyházmegyei Vidékfejlesztési Iroda feladatait a Váci Egyházmegyei Karitász vette át. Ennek értelmében az oldalon – a felnőttképzés kivételével – a tartalmak nem frissülnek” – olvasható a közlemény az egyházmegye honlapján.


Lapunkat arról tájékoztatták, hogy a változás nem jelent visszalépést, a vidékfejlesztési célok továbbra is kiemelt figyelmet kapnak a püspökségen. Az elmúlt években az iroda közreműködésével számos, kiemelt figyelmet elérő program valósult meg.

Néhány hete például az iskolakert programban az Apor Vilmos Katolikus Főiskola szervezésében került sor városunkban egy rendezvényre, amelyre azokat a pedagógusokat, közművelődési szakembereket és érdeklődőket várták, akik a teremtett világ őrzése és gondozása érdekében iskolakertek, óvodakertek, közösségi kertek kialakításában is aktívan szeretnének közreműködni.

A csütörtökönként a püspöki palota oldalában működő püspöki piacot is az iroda szervezte. Tavaly ősszel még együttműködési megállapodást is aláírtak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával. ♦