Álrendőr csalt ki Vácon kétszázezer forintot

A váci rendőrök a lakosság segítségét kérik egy ismeretlen tettes azonosításához. Eljárást indítottak ugyanis csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen egy férfi ellen. Nézd meg a rajzot és ha felismered, hívd a rendőröket!

A nyomozás adatai szerint egy férfi június 5-én délelőtt megjelent a sértett váci lakásánál, ahol magát rendőrnek kiadva őt megtévesztette, majd közel kétszázezer forint kicsalását követően távozott a helyszínről. A nyomozók gyanúja szerint a férfi több váci helyszínen is megpróbált hasonló módon pénzt szerezni.

Központi Gyógyszertár Vác

A jelenleg még ismeretlen tettesről grafika készült, emellett a következő személyleírás áll rendelkezésre: 45-50 év körüli férfi, aki körülbelül 175 cm magas, zömök, pocakos testalkatú, körülbelül 100-110 kg. testsúlyú. Haja barna színű és rövidre nyírt, arca kerek, arcszőrzetet nem visel. Hangja mély, beszéde gyors tempójú, hadar.

A cselekmények elkövetésekor világos- vagy sötétkék színű öltönyt és kék vagy fehér színű mintás inget viselt, napszemüvegét fejtetőre tolva hordta.

Nemrég a kapitányság közleményben hívta fel a figyelmet, hogy álrendőrök jelentek meg a környékünkön és pontosan leírta, hogyan lehet őket megkülönböztetni a valódi rendőröktől.

A váci rendőrök kérik, hogy aki a grafikán látható férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen munkaidőben személyesen a Váci Rendőrkapitányságon (2600 Vác, Zrínyi M. út 7.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-01/236-2883-as telefonszámon vagy az ingyenesen hívható a 06-80/555-111-es ”Telefontanú” zöldszámát, továbbá tegyen bejelentést a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments