Idióták megrongálták a Duna-parti kerítést

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ A hosszú hétvége alatt, feltehetően hétfőről keddre virradó éjszaka ismeretlenek tönkretették a Duna-parti sétány öntöttvas-kerítésének egy darabját. Mivel ahhoz, hogy az idomot ki tudják szakítani a helyéről, nem elég egy ember, nagy valószínűséggel többen erőlködtek azon, hogy az öntvényt eltörjék és eldobják a súlyos elemet.

A tett nagy felháborodást váltott ki a polgárok között, többen a közösségi oldalon közzétett bejegyzésükben személyesen ajánlották fel, hogy ha kiderül, kik voltak az elkövetők, bírósági tárgyalás helyett maguk hajtják végre a közösség ítéletét. Egyelőre azonban nem tudni, kik bújnak meg a vandál tett hátterében.

A Dunai szigetek blogban érdekes történelmi visszatekintésben olvashatunk a kerítés sorsáról. „A váci Duna-part első rendezése Migazzi Kristóf váci püspöksége idején zajlott. 1764-ben Mária Terézia királynő látogatása kapcsán rendbe szedette a várost, a parton faragott kövekből falat épített és fákat telepített. Halála után alkotásainak nagy része igencsak megromlott. 1818-ban a Tudományos Gyűjtemény már múlt időben beszél ezekről. Vácott a Mária Teréziáról elnevezett rakodópart, más néven a Váci Korzó 1889-ben készült el. 

A rendezetlen, akácfákkal szegélyezett Duna-partot kőfallal erősítették meg, és nemes fákkal, platánnal és vadgesztenyével ültették be. Létrejött az ország legszebb Duna-parti sétánya. Gajáry Géza polgármester révén sikerült a budapesti Országház bontásra ítélt kerítését Vácra szállítani. Az öntöttvas korlát ma is megtekinthető a parton, bár jeges árvizek többször megrongálták” – olvasható.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

Most nem a jeges árvíz volt a, ludas, hanem néhány idióta erős ember. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

1 Comment
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments