VÁLASZTÁS 2018: Vácon sikeres lehetett volna az ellenzék

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Rétvári Bence, a Fidesz-KDNP jelöltje nagy fölénnyel nyerte a vasárnapi parlamenti választást a váci központú választókerületben. Az eredmények azonban érdekes képet mutatnak: a számokból például kiderül, hogy Sződligeten nagyon erős a Jobbik és az LMP tábora, két szavazókörben, ha összefognak meg is előzik a későbbi győztest.

A szomszéd település 1. számú szavazókörében Fehér Zsolt, a Jobbik jelöltje 173, míg az LMP színeiben induló Matkovich Ilona 205 voksot kapott, Rétvári Bence pedig 323-at. A két ellenzéki induló összefogás esetén tehát jobb eredményt ért volna el nála. Csakúgy, mint a sződligeti 4-es szavazókörben, ahol 118+168 szavazat áll szemben 249-cel. Hasonló a helyzet az őrbottyáni 7-esben, ahol ezek a számok: 172+124 és 284.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

Jellemző, hogy a Fidesz-KDNP-nek a választókerület kisebb településein döntő befolyása van, voltak helyek, ahol Rétvári Bence kétszer-háromszor több szavazatot kapott, mint a legjobb ellenzéki jelölt. Megfigyelők sikerét a rendkívül aktív kampánynak tulajdonítják, hiszen a parlamenti államtitkár hetente több programot is lebonyolított a térség falvaiban, városaiban. Ráadásul nagyon átgondoltan és szervezetten dolgozott, jól láthatóan komolyan véve a célt.

Érdekesen alakultak az eredmények a váci szavazókörökben. Eredetileg tizenkét induló maradt állva, de három nappal a voksolás előtt Krauze István, a DK jelöltje bejelentette, hogy visszalép az LMP javára, így az ő nevét kihúzták a szavazólapról. Az is elhangzott, hogy dr. Jakab Zoltán (Együtt) és Juhász Béla (Momentum) szintén beáll az ellenzéki összefogásba, de ők nem léptek vissza, hanem Matkovich Ilona támogatására szólították fel híveiket. Ennek ellenére ők is kaptak szavazatokat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

Közvetlenül a határidő lejárta előtt nagy nyomás nehezedett az ellenzéki oldal két erős emberére, Matkovich Ilonára és Fehér Zsoltra, a Jobbik jelöltjére, hogy állapodjanak meg egyikük visszalépéséről, ám a Jobbik országosan elutasított minden ilyesfajta együttműködést. Pedig a szavazási adatok azt mutatják, hogy ha létrejött volna egy ellenzéki összefogás, amelyben a Jobbik, az LMP és az Együtt megegyezik, hogy csak egy jelöltet indít, Rétvári Bencét Vácott gyakorlatilag ritka kivételtől eltekintve minden szavazókörben megelőzhette volna a közösen támogatott jelölt.

A Deákvári főtéri 24-es szavazókörben például a három ellenzéki jelölt összesen 530 voksot gyűjtött össze, míg a Fidesz-KDNP jelöltje csak 350-et. Ez egy ritka nagy különbség, de jellemzően 5-15 szavazatnyi többlet mutatkozott volna ellenzéki oldalon az összefogás létrejötte esetén. Ám az biztos, hogy a falvakban megszerzett kormánypárti előny ebben az esetben is szinte biztosan parlamenti székhez juttatta volna Rétvári Bencét.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Jövőálló hivatások, személyre szabott figyelem: benéztünk az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára

A győztes egy interjúban azt ígérte: megválasztása esetén is mindent megtesz azért, hogy Vác és a térség kiemelt figyelmet kapjon a kormányzati döntések során. Következik tehát újabb négy esztendő, amikor a választók reménykedhetnek, hogy az ígéretek teljesülnek. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments