Szőnyi doktor átadja praxisát, nyugdíjba vonul

VÁCI NAPLÓ/városháza ♥ Dr. Virág Laura lesz várhatóan a nyugdíjba vonuló dr. Szőnyi Mihály háziorvos utódja. A márciusi képviselőtestületi ülésen a váltást az önkormányzat támogatta és kinyilvánította, hogy amennyiben a praxisjogot az új orvos megvásárolja, úgy feladatellátási szerződést kötnek vele.

A doktornő pályázatot nyújtott be a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőhöz a praxis megvételének támogatására. Ehhez azonban szükség volt az önkormányzat szándéknyilatkozatára is, amely tartalmazza, hogy egészségügyi szolgáltatóként a pályázót, mint háziorvost alkalmazza. A testületi ülésen elfogadtak egy előszerződést is ehhez.

A hír megjelenése után nagyon sokan köszönték meg a városszerte ismert és köztiszteletben álló dr. Szőnyi Mihály munkáját. „Nem csak remek orvos, hanem remek ember” – írta egy váci hölgy. „A legjobb orvosok közé tartozik” – olvasható egy másik véleményben. A képviselőtestület egyhangú határozatban köszönte meg eddigi példás és kiemelkedő munkáját.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

Dr. Szőnyi Mihály 1970-ben végzett a Budapesti Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán, ugyanebben az évben nyerte el a váci kórház I. számú belgyógyászati osztályának segédorvosi állását. 1975-ben szakvizsgázott belgyógyászatból, részt vett az integrált egészségügyi szolgálat munkájában: szakrendelt, ügyelt, dolgozott a sürgősségi részlegen, a kórház zebegényi szanatóriumában és a szobi rendelőintézetben.

Alorvosi, majd főorvosi kinevezést kapott, a kórház felvevő területének kijelölt felülvizsgáló főorvosi munkáját is ellátta az osztályos feladatok mellett, majd a belgyógyászati osztály másodfőorvosa lett.

1988. december 1-től kinevezést kapott a kórház megüresedett főorvosi állásának betöltésére. Vezetése alatt törekvése volt a kórház szakmai fejlesztésének elősegítése és elfogadtatása a hazai és külhoni közvéleménnyel. Így jött létre például az Amerikai Egyesült Államok Észak-Karolina államában (Winston-Salem) a testvérkórházi kapcsolat, ami sok váci kórházi és alapellátási munkatársnak adott kiemelkedő szakmai képzést és tapasztalatot itthon és Amerikában.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

A kórház fejlesztésében lényeges eredmények az első Pest megyei computertomographiás készülék telepítése, a sürgősségi ellátás fejlesztése és a kórházi rekonstrukció szorgalmazása és elindítása 1995-ben.

1996-ban egészségügyi menedzsment tárgykörből a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen másoddiplomát szerzett, még ugyanebben az évben megvált a Jávorszky Ödön Kórháztól, majd a váci Máltai Szeretetkórház belgyógyász munkatársa lett egy éven keresztül.

1997. március 1-től dolgozik háziorvosként a váci IX. sz. háziorvosi körzetben, 2000-ben háziorvosi szakvizsgát tett. Családjával együtt 1970 óta Vácott él, felesége gyermekgyógyász és gyermek neurológus szakorvos. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments