Naszály-túra 2018: ingyenebéd, ha a csúcsra jutsz

VÁCI NAPLÓ/a város (Bíró György) ♥ Az idén már berobbant a tavasz és a Naszály-túrán remélhetőleg már nem a hógolyózás (mint tavaly), hanem a tavasz színei, hangjai és illatai fogják uralni a túrázók figyelmét.

Április 22-én vasárnap 9 órakor kezdődik a már több mint 25 éve mindig megrendezett Naszály-túra, amikor a város apraja-nagyja útra kel és felmegy a hegyre, amit az ablakból egész évben nézeget, de csak úgy magától ritkán veszi a bátorságot, hogy túracipőt húzzon és útra keljen. A rendezvényt a ledolgozás miatt szervezik vasárnapra, és mert ez a nap a Föld Napja.

A túrát az eddigi hagyományokkal ellentétben most nem buszozással kezdjük, hanem a SPAR áruház parkolójából gyalog vezetjük fel a hegycsúcsra a csapatot. Ezt most azért próbáljuk meg, hogy a váciaknak legyen fogalma, hogy merre kell menni – ha valaki magától elindul Vácról, hogyan juthat fel a hegyre.

A túrát a hagyományok szerint Sanyi bácsi, Hajdú Sándor vezeti és az alábbi útvonalat járhatjuk be a város egyik legtapasztaltabb túravezetőjével: 9 órakor indulás: SPAR parkoló, szederfasor, Gombási út, Zsobrák-dűlő, hegyközségi kőkereszt, gombási pihenő, Látó-hegy, Vaditató-tó (ebéd), Naszály csúcs, Násznép barlang bejárat, hármas elágazás, Attila-domb, gombási pihenő, hegyközségi kőkereszt, Zsobrák-dűlő, Gombási út, SPAR parkoló – érkezés 17 óra körül.

A túra előtt szemeteszsákokat is kiosztunk a résztvevőknek, annak érdekében, hogy a hegy ösvényeit megtisztíthassuk.

Az útvonal hossza 14 kilométer, szintemelkedése 550 méter. Túravezetők: Hajdú Sándor és Pálinkás Ferenc.

Várjuk jelentkezésüket, regisztrációjukat! A túrára április 14. szombattól lehet regisztrálni a www.futavac.hu honlapon, információt a 06-30/921-3924-es telefonon kaphatnak. A regisztrációra azért van szükség, hogy készülhessen Papp János, a Hegyi Ember, hogy hány fő részére készítse a bográcsos ebédet, amit a jelentkezők ingyen kapnak – ha felmásznak velünk a csúcsra! ♦

Megjelent a Váci Napló legújabb száma!

Ápolók Napja: elismerések és humoros előadás
Teherautó és személyautó ütközött a Gödöllői úton

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*