Megvan, milyen autókat vesznek a magyarok

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Az előző év azonos időszakához képest 28,5 százalékkal több, 12 748 új személyautót helyeztek forgalomba márciusban, az év első három hónapjában pedig 29,8 százalék volt a növekedés 2017 első negyedévéhez képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE) és a carinfo.hu kedden az MTI-vel. 

Az MGE adatai szerint a márciusi piacbővülés elsősorban a magánvásárlók visszatérésének köszönhető, arányuk meghaladja a 40 százalékot, mivel a céges vásárlások egy része – különösen az egy-három autós céges vásárlások – magánvásárlásnak tekinthetők.

Arra is rámutattak, hogy az alacsony betéti kamat és a devizaalapú hitelek nagy részének lezárása ösztönzi a fogyasztást. Ennek megfelelően az új és a használt gépjárműimport is fejlődik, erősödik az idősödő autópark lecserélésének folyamata, ugyanakkor megjegyezték, hogy a használtautó import korösszetétele továbbra sem jó.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

Kiemelték, hogy 2018 márciusában az újonnan forgalomba helyezett személygépkocsik között 201 tisztán elektromos meghajtású jármű található, számuk idén elérheti a 2500-at.

A kishaszon-jármű piac visszaesése megállt, ebből a típusból az első három hónapban 17,8 százalékkal többet értékesítettek az előző év azonos időszakához képest – ismertette az MGE.

A nagyhaszon-járműveknél folytatódik a piac növekedése, a 2018. január-márciusi időszakban 48 százalék volt a bővülés, amit az MGE szerint a nagy szállítmányozók flottabeszerzései, illetve a havi átadások alakulása befolyásolnak.

A motorkerékpár piac továbbra is gyenge, a márciusi 5,9 százalékos és az első három hónapban elért 28,5 százalékos bővülés ellenére a forgalomba helyezett motorkerékpárok száma még mindig csupán 478 volt. Az egyesület továbbra is úgy véli, hogy a helyzet javítása érdekében fontos lenne például a robogó-azonosítás megoldása, valamint könnyíteni kellene a robogókhoz szükséges B kategóriás jogosítvány megszerzését.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

A carinfo.hu tájékoztatása szerint a személygépkocsi típusok közül a legtöbbet Suzukiból adták el az év első három hónapjában, összesen 4876-ot, Fordból 3307, Skodából 3120, Opelből 2730, Toyotából 2336 kelt el. Az előző év azonos időszakában is a Suzuki állt az élen, a második helyen szintén a Ford volt, a harmadik, illetve a negyedik helyet pedig 2018. első negyedévéhez hasonlóan a Skoda, illetve az Opel szerezte meg. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments