Laller ismét bringára pattan egy jó ügyért

VÁCI NAPLÓ/sport (Tóth Krisztián Márk) ♥ Közeledik a szezon, minden nyeregben töltött perc számít. Ám nem csupán a versenyekre történő fizikai alapozás okán ül drótszamárra Horváth Lajos, Laller sokkal inkább a jótékonyság vezérli a dakarost. Ez persze cseppet sem meglepetés a váci Laller Racing Dakar Team versenyzőjének, hiszen a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány színeiben hosszú esztendők óta újra és újra részt vesz a Balaton kerülő túrán.

„Számomra nagy jelentőséggel bír, hogy ilyen módon is segíthetem a beteg gyerekeket, azt, hogy felépülésükig a szüleikkel lehessenek. Már tavaly is komoly összeget sikerült összetekerni erre a célra az alapítványnak, idén pedig tovább emelnénk a téten. Minél több ember jön el mozogni, és követ bennünket, annál nagyobb lesz az az érték, amit a rászoruló kicsik megkaphatnak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Két pontot Pilisen hagytunk

Egy nap, négy táv, jó buli az egész, mindenki megtalálhatja a magának való kihívást, és legfőképpen olyan embereknek segíthetünk, akiknek igazán szükségük van rá” – vezette fel a május 19-én tartandó eseményt Horváth Lajos.

Laller a maga módján szeretné jótékonykodásra ösztönözni a saját táborát is, innen bevonzani további résztvevőket. Így tett egy ezzel kapcsolatos remek felajánlást!

„A kerékpártúrára jelképes összeggel benevező és elinduló minden kedves szurkolóm megajándékozom egy Laller Racing Dakar Team csapatpólóval. A pontos részletekért, az átvétellel kapcsolatban figyeljétek a Facebook oldalam, az eseményről pedig itt találtok még több információt. Gyertek el, találkozzunk és tekerjünk együtt, segítsünk a beteg gyerekeken!” – zárta mondandóját a pilóta, aki addig is vasárnap tartott váci Mészkőember hegyifutamon folytatta felkészülését a bugaci tereprali nyitányra. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments