Kiköt majd Vácott a Lajta, megnyílik a kiállítás

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Mint korábban megírtuk, a múzeumhajóként megújult Lajta áprilisban Vácra érkezik. Ebből az alkalomból a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Vác Város Önkormányzata és a Tragor Ignác Múzeum szeretettel várja az érdeklődőket április 19-én, csütörtökön 15 órára a Lajta Monitor Múzeumhajó „Mozgásban” című kiállításának megnyitójára.

Az amerikai polgárháború harcaiban hozták létre az első páncélozott, nagy tűzerejű, monitor típusú hadihajókat, tíz évvel később, 1872-ben Magyarországon is elkészült és szolgálatba állt annak a Duna-medence vízjárásához és mederviszonyaihoz igazított változata. A Lajta és a Maros monitorok voltak Európa első folyami monitorai, az osztrák-magyar hadiflottában pedig az első páncélos, csak gőzgéppel hajtott hadihajók.

A Lajtát 1871-ben bocsátották vízre, 1876-ban esett át a tűzkeresztségen, az akkor még török kézben lévő belgrádi erődnél. A hajó több alkalommal került bevetésre az első világháború alatt, 1918-ban – leszerelték, és folyami kavicskotrásban elevátorhajóként használták.

A kiállítás megtekinthető április 20-22. között Vácott a Liszt Ferenc sétány 19-21. szám előtt horgonyzó hajón. ♦