Érdi cirkusz: fizetnek a hazaiak és a váci tréner is

VÁCI NAPLÓ/MTI/sport ♥ Büntetést kapott az érdi női kézilabdaklub és a Vác vezetőedzője, Szilágyi Zoltán a magyar szövetség (MKSZ) etikai és fegyelmi albizottságától a két csapat február 7-i, érdi Magyar Kupa-negyeddöntője után történt rendbontás miatt. 

Az MKSZ a honlapján tudatta csütörtökön, hogy az érdieknek 200 ezer forintot kell befizetniük, és két hazai NB I-es találkozójukra kötelesek szövetségi ellenőrt fogadni. Szilágyi Zoltán ugyancsak 200 ezer forintos bírságot kapott, és egy bajnoki mérkőzésen nem ülhet a kispadra.

A 26-25-ös érdi sikert hozó és a hazaiak számára elődöntőt érő mérkőzést követően – mint arról korábban online oldalunkon és nyomtatott lapunkban részletesen beszámoltunk – Szilágyi hevesen vitatkozott a bírókkal, illetve a zsűri tagjaival, majd összetűzésbe került egy hazai szurkolóval és a rendezőkkel is. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments