Színház: a nagysikerű bohózat újra műsoron

VÁCI NAPLÓ/kultúra (Cseh Lilla) ♥ Ki ne ismerné Louis de Funès legendás alakítását vagy Silvester Stallone-t Bertrand Barnierként az Oscar című filmben? Egy generáció számára az előbbi, egy másik számára az utóbbi az ismerős. Bertrand Barnier komikus története sokak képzeletét megihlette az európai és a hollywoodi filmipar adaptációján át a HADART Színház produkciójáig.

A HADART Színház nagysikerű darabja, az Oscar, Háda János rendezésében immáron második alkalommal kerül a Váci Dunakanyar Színház színpadára március 9-én 19 órakor. Mint, minden komikus történet ez is egy banális helyzettel indít; egy közönséges bőrönd összecserélésével, mely bonyodalmak és félreértések sorát indítja el Bertrand Barnier, a gazdag párizsi szappangyáros életében.

A hétköznapinak induló reggelen 9 és 12 óra között elképesztően fordulatos és ellenállhatatlanul vicces cselekménysorozat veszi kezdetét; adott egy fiatal könyvelő, aki a fizetésemelés mellett Barnier úr lányának kezét is kéri, egy mumpszos masszőr, valamint Barnier lánya, aki valójában nem is a lánya, vagyis tulajdonképpen igen, de mégse…

Otthona a követhetetlenül cikázó fekete táskák, elveszett ékszerek, többszörösen elsikkasztott pénzkötegek és lavinaként hömpölygő női fehérneműk özönében egy szempillantás alatt őrültekházává változik, miközben ő már azt sem tudja, mit akar valójában. Ettől fogva shakespeare-i fordulatok sorozata pereg le előttünk, szinte követhetetlen sebességgel és intenzitással.

Az aprólékosan kidolgozott díszlet is – a rendezői munka mellett – Háda János munkáját dicséri. Kreativitását is jól mutatja a különböző dalbetétek használata, amelyek egy-egy szereplő személyiségét jellemzik a darabban.

A bohózat nem akar nagy életigazságokat ránk erőltetni, hanem a maga pikáns szóvicceivel, kétértelmű szófordulataival szórakoztatja a nézőt két felvonáson át. A főszereplő kanosszajárásának, félreértéseken alapuló, helyzetkomikumokból építkező története is jól mutatja, hogy a színházban is könnyesre nevethetjük magukat.

Háda János vérbő komédiájának végére nem csak az igazságot tudjuk meg, hanem azt is, hogy kicsoda is az az Oscar. ♦

Színház: magyar történelem a színpadon
A Váci Irodalmi Szalon vendége Szabó T. Anna lesz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*