Ipolydamásdon is épülhet új kerékpárút

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Újabb kerékpárutak építéséről döntött a kormány, a külterületi mintegy 1100 kilométernyi magyarországi kerékpárút-hálózat üzemeltetését pedig a Magyar Közút Nonprofit Zrt. látja el a jövőben – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa.

Révész Máriusz közölte: a kerékpárutak építésére 3,6 milliárd forint forrás áll rendelkezésre, a kormánydöntés szerint a már engedéllyel rendelkező kerékpárutak kivitelezése elindulhat – tudósít az MTI.

A Magyar Közút a karbantartási feladatokra a 2017-es költségvetésből 2 milliárd forint többletforrást kapott, ebből 531 millió forint a géppark bővítéséhez használható fel – ismertette. A 2018-as költségvetésből pedig további egymilliárd forint jut a kerékpárutak üzemeltetésére, ezzel a magyarországi kerékpárutak karbantartására már 3 milliárd forintot fordíthatnak – mondta.

Kitért arra, hogy számos önkormányzat rendelkezett meglévő, engedélyezett fejlesztési tervekkel, így 11 szakaszon mintegy 67,5 kilométernyi új kerékpárút épülhet meg. Pest megyében az Eurovelo 6 hálózathoz csatlakozó Pomáz-Szentendre közötti épülhet, a fóti, ipolydamásdi szakaszok engedélyezése folyamatban van, a Ráckeve-Szigetbecse-Makád szakaszon 12,4 kilométer hosszan az árvízvédelmi töltés koronáján lesz új út – sorolta.

A tervek szerint a közbeszerzéseket követően indulhat az építkezés, a 2019-es nyári szezonra már használni lehet az új kerékpárutakat – közölte kérdésre válaszolva. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments